Belföld

Kormánybuktatás és dollárstop

Miközben az ukrán parlament szerdán megbuktatta Viktor Janukovics kormányfőt, az ország szakértők szerint a pénzügyi összeomlás felé sodródik. A jegybank intervenciókra és devizastopra kényszerült.

Az ukrán képviselőház határozatot fogadott el, amelyben megvonta a bizalmát Janukovics kormányától, és felszólítja Leonyid Kucsma távozó államfőt, hogy az új államfő hivatalba lépéséig nyújtson be javaslatot a nép bizalmát élvező kormány felállítására. A határozatot a 450 tagú parlamentben titkos szavazással 228 képviselő támogatta – olvasható a Magyar Televízió honlapján. A parlament ugyanakkor nem támogatta a határozatnak azt a pontját, amelyben a törvényhozás elégtelennek minősítette volna a főügyészségnek a törvényesség biztosításával kapcsolatos munkáját.

Juscsenko két arca

Az utóbbi napok-hetek politikai viharai közepette több sajtóorgánum is ráirányította a figyelmet az ellenzéki elnökjelölt, Viktor Juscsenko külsejére. A Mi Ukrajnánk elnevezésű politikai tömörülés élén álló politikus arcának megváltozását szakértő toxikológusok szerint mérgezés okozta.

Juscsenkó a választási kampány közepén, szeptember 10-én került életveszélyes állapotban a bécsi Rudolfinerhaus kórház toxikológiai osztályára, miután négy nappal korábban rosszul lett és az orvosok hasi kruppot diagnosztizáltak nála.
A nyár elején még teljesen egészséges és ereje teljében levő férfira ma már rá sem lehet ismerni. Nikolai Korpan, az egyik kezelőorvos szerint: a betegségeket kiváltó ok „teljesen nyilvánvaló számunkra”.

Ismétlés

Leonyid Kucsma elnök bejelentette: ő és Viktor Janukovics kormányfő nem támogatja az elnökválasztás második fordulójának megismétlését. Az ország gazdasági helyzetének kérdéseit megvitató konferencián a távozó államfő arra a javaslatára emlékeztetett, hogy az egész választást ismételjék meg. “A második forduló megismétlése – komédia – szögezte le a távozó elnök. – Soha nem fogom támogatni, mivel alkotmányellenes.” Hozzátette: Janukovics kormányfő sem támogatja a második forduló megismétlését.

Eközben a tömeg körülvette a parlament épületét. A Nemzeti Megmentési Bizottság felhívásának eleget téve a kijeviek már a kora reggeli óráktól kezdve gyülekeztek a Függetlenség terén, aztán nagy csoportokban jöttek föl ide, a kormányzati épületekhez. Hangosbeszélőn tájékoztatják a közvéleményt mindarról, ami a parlamentben történik, és óriási öröm lett úrrá az embereken, az ukrán parlament 229 szavazattal elfogadta az ellenzék által a kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt. Lengenek a narancssárga zászlók, Juscsenkót éltetik az emberek, leírhatatlan az öröm az ukrán fővárosban – számolt be az MTV Híradója.

A legfelsőbb bíróság immár harmadik napja tárgyalja Viktor Juscsenko panaszát, amelyben az ellenzék elnökjelöltje választási csalásokra hivatkozva kérte, hogy a bíróság tekintse semmisnek a Viktor Janukovics elnökválasztási győzelmét megállapító központi választási bizottsági döntést.







Fekete tippek
Az ukrán jegybanki dollárstop miatt – gondolhatnánk – magyar befektetőként jó üzlet átruccanni a határon néhány köteg zöldhasúval, hogy a megszokottnál alacsonyabb árfolyamon hrivnyára váltsuk. Elméletileg az is kézenfekvő lenne, ha a pénzüket a cihában tartó határmenti ukrán befektetők jönnének tömegével Magyarországra, hogy nálunk váltsák dollárra vagy egyéb keményvalutára megtakarításukat. Az ötlet elméletileg megállná a helyét, nehéz azonban olyan pénzintézetet vagy pénzváltót találni, amelyik egyáltalán foglalkozik hrivnyával. Nem konvertibilis valuta lévén, a magyar bankoknál, de a speciálisabb valutákra szakosodott pénzváltóknál sem jegyzik az ukrán pénznemet. Ennek fényében nem meglepő, hogy az általunk megkeresett pénzpiaci szakemberek arról számoltak be: a jegybanki intézkedések hatására sem élénkült meg az ukrán-magyar devizakereskedelem.

Jegybanki dollárstop

Az újabb politikai fordulat közepette elmélyülni látszik a pénzügyi válság. A kijevi központi bank – a BBC forrásai szerint – már mintegy 400 millió dollár értékben interveniált a hrivnya értékének megőrzése érdekében (az ország teljes devizatartaléka 10 milliárd dollárra rúg). Ezen túlmenően kedden rendkívüli intézkedésében tranzakciónként ezer dollárban, illetve 1500 dolláros napi ATM-limit erejéig korlátozta a kereskedelmi bankokból kivehető betétek összegét, mert a lakosság megrohanta a bankautomatákat. A céges banki ügyfelek havi bankforgalmát 80 ezer dollárban korlátozták, ezt a keretet csak bér- és járulékkifizetés céljából léphetik át.

Az ukrán jegybank a pánikszerű betétmenekítések miatt, a devizatartalék védelmében korlátozta a kivehető betétek összegét és a devizaeladást. A bankszektor stabilitásának megőrzése érdekében kibővítette továbbá azoknak a bankoknak a listáját, amelyek egynapi hitelhez juthatnak, és megnövelte a bankoknak nyújtható hitel felső határát is.

A kijevi központi bank egyébként már november 25-én felajánlotta a pénzintézeteknek, hogy a segítségükre siet, ha a lakosság tömegesen kezdi kivonni megtakarításait. A jegybank egyik illetékese akkor azt mondta, hogy ha jelentkeznének a gondok, akkor csökkentenék a bankok kötelező tartalékrátáját. Márpedig a gondok jelentkeztek: helyszíni beszámolók szerint Donyeckben az emberek kedden reggel megrohanták a bankjegy-automatákat, amelyek még délelőtt kiürültek, miközben számos valutaváltó arról számolt be, hogy elfogyott a dollárja és az eurója, mert aki csak tehette, devizát vásárolt. A Reuters tudósítója arról számolt be, hogy hétfő óta különösen nagy nyomás nehezedik a pénzintézetekre, miután ellenzékiek felszólították az embereket, hogy vegyék ki pénzüket a bankokból.


Kormánybuktatás és dollárstop 9

Fotó: AP

Nem gyűrűzik be?

A nemzetközi hitelminősítő intézetek eközben folyamatosan figyelik a pénzügyi kockázatok alakulását, és elfogadható lépésnek, ésszerű óvatosságnak titulálták a jegybank korlátozását. A Standard and Poor’s kedden közzétette: az eddig is magas politikai kockázatot jelző „B plusz” minősítés fenntartása mellett gondosan figyeli a bankok likviditását, a kivehető pénzmennyiséget és a fizetési rendszert is, mivel véleménye szerint az ukrán bankrendszert az összeomlás veszélye fenyegeti. Az összeomlás akkor következne be, ha folytatódik a politikai válság kiszélesedése, amely kedvezőtlenül hathat a makrogazdasági stabilitásra – tette hozzá a hitelminősítő intézet elemzője. A Moody’s szintén arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai válság további fejlődése negatív hatással lehet a bankok kitartó képességére és likviditására, és egészen a bankrendszer válságáig, illetve a helyzet feletti ellenőrzés elvesztéséig fajulhat.

Hazai elemzők úgy vélik, az ukrán bankválság nem lesz kihatással a régió más országaira, így Magyarország megítélésére sem. Ha most mondjuk 1998-at írnánk, akkor egy efféle pénzügyi válság biztosan magával rántaná a térség többi pénzügyi és tőkepiacát, ahogyan ez az orosz tőzsdekrach esetén is történt – mondta el a FigyelőNet kérdésére Szántó András, a Hamilton Tőzsdeügynökség elemzője. A mostani válság azonban – a piaci reakciók alapján – nem jelent számunkra veszélyt, a szomszédos ország egyre súlyosbodó pénzügyi nehézségei ellenére a forint továbbra is őrzi erejét, sőt kis mértékben erősödik is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik