Belföld

A CIB-csoport 34 százalékkal növelte profitját

A CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank az első 9 hónapban 15,7 milliárd forint adózás előtti, és 12,7 milliárd forint adózott eredményt ért el a nem auditált, konszolidált számviteli szabványok (IFRS) szerint.

Surányi György elnök hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az adózás előtti eredmény 30 százalékkal, az adózott 34 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakának adatát.

A CIB adózott eredménye 2004-ben várhatóan eléri a 17 milliárd forintot, ami azt is jelenti, hogy a pénzintézet eredményei 1988-hoz képest, a kereskedelmi bankok megalakulása óta, hétszeresükre nőttek – rögzítette Surányi György.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy a 25 évvel ezelőtt 6 külföldi bank és a Magyar Nemzeti Bank által alapított CIB egykor 20 munkatárssal indult, jelenlegi létszáma 2000, fiókjainak száma 2006 végére 100 lesz.

A CIB piaci részesedése 8,5 százalék, ezen belül a vállalati üzletágban 12,9 százalék, a lakossági szektorban 4 százalék – ismertette Surányi.

Az első 9 hónap után a CIB mérlegfőösszege 1.161 milliárd forintra nőtt, ami az egy évvel ezelőttihez képest 16 százalékos bővülés – hangoztatta Karvalits Ferenc. A vezérigazgató elmondta, hogy a működési eredmény szeptember 30-án 22,9 milliárdot tett ki, ami 41 százalékos növekedést mutat a bázishoz képest.

A CIB korrigált nettó kamatbevételei 38 százalékkal, nettó jutalékbevételei pedig 35 százalékkal nőttek az első 9 hónapban, az adózatlan eredmény az év végére 21 milliárdra emelkedhet – közölte a tényeket és a várakozást Karvalits.

A lakossági ügyfelek száma szeptember 30-án elérte a 300 ezret, ez 50 százalékos növekedést mutat az egy évvel ezelőtti képest – jelezte Farkas Ádám vezérigazgató. Kiemelte a lakáshitelek alakulását, ezek állománya 12 hónap alatt 79 százalékkal, 56,8 milliárd forintra bővült. Ezen belül is 6 milliárdról 19 milliárdra forintra nőtt a CIB ingatlanfedezetes hiteleinek állománya, ami elsősorban devizahitelt jelent – magyarázta Farkas Ádám.

A lakossági ügyfelek közül több mint 37 ezren használják a CIB internet bankját, a vállalatok közül pedig 10 ezren – mutatott rá az egyértelműen növekvő trendre Farkas Ádám.

“Az euró gyakorlati bevezetése jóval előbb megtörténik, mint az euró övezetbe való belépésünk” – felelte egy kérdésre Surányi. A CIB elnöke – volt jegybankelnök – rámutatott arra, hogy már nemcsak a vállalatok, hanem a lakosság is euróban igyekszik eladósodni, s a vállalati elszámolások nagy része már ma is euróban folyik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik