Belföld

Kóka volt cége 14,5 milliót nyert állami pályázaton

14,5 millió forintos támogatást nyert a foglalkoztatási minisztérium egyik pályázatán Kóka János gazdasági miniszter valamikori cége, az Elender. Kóka a döntés időpontjában azonban még nem vállalt kormányzati szerepet - írja a Népszabadság.

Rózsa Judit, az Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) főigazgatója a Népszabadságnak elmondta, hogy a program keretében összesen 5 milliárd forintot oszthatnak szét adatbázis-kezelő tanfolyamokra. A beérkezett 103 pályázat közül augusztusban 73-at fogadtak el. Az Elender közel a legnagyobb elnyerhető összeget, 14,5 millió forintot nyert el adatbázis-kezelő tanfolyamokra. A képzés becsült összköltségének körülbelül 70 százalékára kaptak vissza nem térítendő támogatást.

A főigazgató szerint Kóka János nem gyakorolhatott nyomást a pályázat elbírálásánál, ugyanis akkor augusztusban még semmilyen kormányzati posztot nem töltött be, csak a cég elnöke volt, de a gazdasági miniszter azóta sem érdeklődött a pályázat sorsa iránt.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.