Belföld

A Fidesz 313 milliárdos átcsoportosítást javasol

A Fidesz parlamenti frakciója 313 milliárd forintnyi átcsoportosítást javasol a jövő évi költségvetésben módosító csomagjával - közölte Varga Mihály csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A javaslatok egyik része az önkormányzatok érdekeit szolgálja, másik része a kormány választási ígéreteit kéri számon – mondta a nagyobbik ellenzéki frakció gazdasági kabinetjének vezetője, volt pénzügyminiszter. Hozzátette, egy javaslatsorral a különböző szférák támogatását igyekeznek igazságosabbá tenni.

A Fidesz 8 milliárd forinttal emelné például a turisztikai célelőirányzatot, 9 milliárdos többletforrással a kis- és középvállalkozókat támogatná, munkahelyteremtő beruházásokra pedig 15 milliárd forintot csoportosítana át.

Ugyancsak javítani kívánnak az oktatási ágazat jövő évi helyzetén, mert a kormány előterjesztése alapján a normatívák reálértéke, 15 év után először, csökkenne – mondta Varga Mihály.

Közölte, hogy 50 milliárd forintot különítenének el az agrárium uniós támogatásának nemzeti kiegészítésére, amelyre a kormányjavaslat “egyetlen fillért” sem tartalmaz.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy az egységes csomagon kívül a Fidesz képviselői, ha megfelelő forrásokat találnak az előterjesztésben, külön is nyújthatnak be módosító javaslatokat, saját térségük fejlesztésére.




Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.