Belföld

Szlovénia 2007-től tagja lesz az eurózónának

Szlovénia már az európai árfolyam-mechanizmus, az ERM-II. része és nagyon sok tekintetben hasonló eredményeket tud felmutatni, mint az eurózóna kevésbé fejlett tagállamai - mondta az MTI-nek Andrej Rant, a szlovén jegybank alelnöke egy szakmai konzultáción.

Szlovénia 2007-ben kíván csatlakozni az eurózónához, míg Magyarország 2010-ben akarja bevezetni az eurót. “Ez koordinált politikai cselekvés eredménye” – mondta a Banka Slovenije alelnöke. Hozzátette: Szlovénia az idén is jó gazdasági eredményeket tudott felmutatni, többek közt azért is, mert a közszférában nem volt reálbéremelkedés. “Sikerült társadalmi szerződést kötnünk, amelynek eredményeként 2005-ig nem lesz reálbérnövekedés” – mondta.


Rant szerint a magyar jegybanktörvény napirenden lévő módosítása késleltetheti Magyarországnak az eurózónához való csatlakozási folyamatát, a konvergencia program megvalósulását és így az eurózónába való belépést is. “Különösen az a pont okozhat gondokat az Európai Központi Bankkal való tárgyalásokon, amely a Monetáris Tanács egyes belső tagjainak mandátumok lejárata előtti eltávolítását célozná” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik