Belföld

Romano Prodi: kudarcot vallott a “lisszaboni stratégia”

Az Európai Bizottság távozó elnöke, Romano Prodi szerint az EU kudarcot vallott: nem sikerül teljesíteni az úgynevezett "lisszaboni stratégia" célkitűzéseit, nevezetesen, hogy az EU-t a 2010-ig a világ legerősebb gazdasági térségévé tegyék.

Prodi a Financial Times hétfői számában nyilatkozott erről, Lisszabon kudarcáért elsősorban az uniós államok vétójogát téve felelőssé, amellyel az egyes országok megakadályozhatják az uniós gazdaságpolitika fontos változtatásait.

Prodi a hónap végén távozik az Európai Bizottság éléről, miután öt évet töltött ezen a poszton. A közelgő váltás kapcsán a saját “örökségét” korábban három nagy vívmányban foglalta össze: az EU-bővítésben, az euró bevezetésében és az EU-alkotmány kidolgozásában.

Prodi emlékeztetett: amikor először beszélt arról, hogy a tíz új, zömében kelet-közép-európai tagjelölt államot egyszerre kellene felvenni az EU-ba, szavait széleskörű hitetlenség fogadta, senki sem bízott ebben. “Sokan gondolták, hogy a bővítés történelmi kötelezettségünk, de féltek is ettől…” A bizottság volt az, amely lehetővé tette ezt a hatalmas bővítést, méghozzá azzal, hogy kidolgozta a fokozatos, apró lépéseken alapuló tárgyalási folyamatot, és segített a tagjelölt országoknak saját adminisztrációjuk modernizálásában – tette hozzá.

Legnagyobb csalódásának Prodi kétségtelenül azt tartja, hogy az EU lemaradt Lisszabonban kitűzött céljának teljesítésében. Az Európai Unió úgynevezett lisszaboni stratégiájának célja az lenne, hogy az EU-t a következő évtizedre a világ legversenyképesebb gazdasági szereplőjévé tegye. Az EU 2000-ben, a tagországok állam- és kormányfőinek lisszaboni találkozóján indította el a versenyképesség javítására szolgáló stratégiáját, amely a gazdaság szinte teljes területét átfogja, és igen ambiciózus célokat tűz ki a 2010-ig tartó időszakra.

A stratégia félidős felülvizsgálatát az EU-vezetők rendelték el idén márciusban, miután már egyértelművé vált, hogy az EU messze nem tart a felénél annak az útnak, amelyet meg kellene tennie. A volt holland miniszterelnök, Wim Kok vezetése alatt működő munkacsoport november elején – az EU november 4-5-i brüsszeli csúcstalálkozója elé időzítve – ismerteti majd a jelentést.

Előzetes értesülések szerint a jelentés megállapítja, hogy a foglalkoztatási célok teljesítése például valószínűleg nem sikerül, miután 2001-től leállt a munkahelyteremtés az EU-ban. Csak három tagország tett eleget továbbá eddig annak a vállalásnak, hogy a kutatás és fejlesztés részesedését a hazai össztermék 3 százalékára emeli. A tagállamok többsége elmarad egyelőre az úgynevezett kiotói egyezményben foglaltak – az üvegházhatást fokozó gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló intézkedések – teljesítésében is.

A tervezet javaslatokat is megfogalmaz a tagországok számára, összesen 21 ajánlást készítettek a kutatások, a belső egységes piac, az újítások, a munkaügyi reform és a növekedés fenntarthatóságának területén. A dokumentum egyebek közt arra figyelmeztet, hogy amennyiben a tagállamok nem változtatnak jóléti rendszerükön, nem tudnak majd megbirkózni a nyugdíjasok növekvő számával, és ez az unió gazdaságát jelentősen visszaveti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik