Belföld

A “lakitelkiek” nem alkusznak

A Lakitelek munkacsoport nem vonja vissza bizalmatlansági indítványát Herényi Károly frakcióvezetővel szemben - tudta meg az MTI nevük elhallgatását kérő MDF-es országgyűlési képviselőktől.

Ékes József, az MDF frakcióvezető-helyettese, akit a Lakitelek munkacsoporthoz tartozó képviselők hétfőn választottak az MTI-nek nyilatkozva azt mondta vasárnap, hogy képviselő-társai nevében nem nyilatkozhat, de a hétfői frakcióülés előtt tanácskozni fognak, egyeztetik álláspontjukat.

Ékes József hangsúlyozta, várja a házelnök döntését, mivel, amikor Herényi Károly “önhatalmúlag, egyénileg, frakciódöntés nélkül kizárt öt képviselőt a képviselőcsoportból, azt úgy hagyta jóvá, hogy nem vizsgálta a frakció döntését”. “Most, amikor a 17 tagú képviselőcsoportból 9 képviselő, tehát a többség szavazott demokratikusan az én frakcióvezető-helyettessé választásomról, akkor érdeklődéssel várom, hogy vizsgálja-e a Ház elnöke a frakció döntését” – mondta Ékes József.

Az MDF-es politikus hangsúlyozta: a választmány ítéletet hozott Lezsák Sándor és Balogh László esetében, holott ahhoz, hogy ez jogszerű legyen az etikai bizottságnak kellett volna megvizsgálnia, hogy vétkesek-e vagy sem. “Ha Lezsák Sándor nem lett volna, akkor sokan feltehetnék a kérdést, politizálhatnának-e a mai demokráciában” – jelentette ki Ékes József. Hozzátette: Lezsák Sándort nem sárba kéne taposni, hanem nagyon magasra emelni. A politikus kiemelte: Lezsák Sándor nem az az ember, aki 1993-ban elvesztette a tagkönyvét és 2002-ben megtalálta, miközben “ilyen emberek mondanak ítéletet felette”.


Lezsák Sándor: “engem az MDF-ből sem kitessékelni, sem kizárni nem lehet”

“Engem az MDF-ből sem kitessékelni, sem kizárni nem lehet, mint ahogy csak jogi úton lehet elűzni azokat a társaimat is, akikkel egykor az MDF-et létrehoztuk – közölte Lezsák Sándor vasárnap az MTI-vel. “A Magyar Demokrata Fórum ugyanis nem ott van, ahol Dávid Ibolya és tanácsadó munkacsoportja van, és nem azon a centrumos, balliberális oldalon lesz, ahová a Dávid Munkacsoport sodorni akarja. Éppen ezért Dávid Ibolya minden erőlködése ellenére engem az MDF-fel szembefordítani nem lehet” – áll az MDF-es képviselő közleményében. Lezsák Sándor hozzáteszi: a Magyar Demokrata Fórum országos választmánya háromnapos ultimátumot adott neki, hogy kilépjen az MDF-ből.

“Az erős, önálló és független MDF jövője érdekében az MDF vezetőinek kellene a következő három napban belátni tévedésüket és megbékülni a Lakitelek munkacsoporttal. A politikai bomlasztásért és az erkölcsi züllesztésért azonban ennek a munkacsoportnak és elsősorban Dávid Ibolyának kell vállalni a felelősséget” – írja Lezsák Sándor.

79-ből 60-an szavaztak Lezsák ellen

A párt országos választmánya szombati ülésén felszólította a parlamenti képviselőcsoport, az úgynevezett Lakitelek munkacsoporthoz tartozó tagjait, hogy hétfő délig vonják vissza Herényi Károly frakcióvezetővel szemben a Ház elnökéhez benyújtott, bizalmatlansági indítványukat, ellenkező esetben etikai eljárás indul ellenük. A testület szombaton megvonta bizalmát Lezsák Sándortól és Balogh Lászlótól, és felszólította őket, hogy önként távozzanak. A testület tagjainak 79 leadott szavazatából 60 szólt úgy, hogy távozzon Lezsák Sándor és 67, hogy távozzon Balogh László.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.