Belföld

A GVH szerint nem élt vissza erőfölényével a Mol

A GVH versenytanácsa másodszori nekifutásra is azt állapította meg, hogy a Mol nem élt vissza gazdasági erőfölényével az üzemanyagárak megállapítása során, ezért megszüntette a cég elleni eljárást.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2004. október 12-én tartott tárgyalásán megszüntette a versenyfelügyeleti eljárást a Mol Rt. ellen, mert nem találta gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek a társaság 1997 és 2000 első féléve között alkalmazott üzemanyagárait – áll a hivatal által kiadott sajtóközleményben.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Autóklub bejelentésére 2000 szeptemberében versenyfelügyeleti eljárást indított annak vizsgálatára, hogy a Mol az 1997 és 2000 első féléve közötti időszakban gazdasági erőfölénnyel visszaélve érvényesítette-e üzemanyag nagy- és kiskereskedelmi árait.

Az eljárást a versenyhivatal 2001 januárjában a kiskereskedelmi árak tekintetében gazdasági erőfölény hiányában, az álláspontja szerint versenyárnak minősülő nagykereskedelmi árak esetében pedig gazdasági erőfölénnyel való visszaélés hiányában szüntette meg.

A Fővárosi Bíróság a határozatot 2001 decemberében a Magyar Autóklub által indított perben hatályon kívül helyezte, és a GVH-t a nagykereskedelmi árak tekintetében új eljárásra kötelezte.

A Legfelsőbb Bíróság 2003 november végén a Fővárosi Bíróság ítéletét helybenhagyta és előírta, hogy a GVH az új eljárásban szakértő bevonásával vizsgálja meg a Mol üzemanyag nagykereskedelmi költségeit. A bíróság ítéletében előírta, hogy a GVH megismételt vizsgálatban a költségeket is figyelembe véve döntsön arról, hogy a Mol visszaélt-e gazdasági erőfölényével.

A 2004 februárban indított új eljárásban a GVH által felkért szakértő megállapította, hogy a Mol üzemanyag nagykereskedelmi árai az 1997-2000 első félév közötti időszakban magasabbak voltak, mint – a befektetett tőke elvárható hozamát (a tőkeköltséget) is magukban foglaló – nagykereskedelmi költségei.

Az árak és a költségek közötti eltérést a GVH annak figyelembevételével értékelte, hogy a Mol nagykereskedelmi árai versenyárnak minősülnek. A versenyár alkalmazása a versenyjog szabályai szerint nem kifogásolható, mely szabálytól való eltérésre a költségvizsgálat eredményei sem adtak alapot, ezért a hivatal az eljárást megszüntette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik