Belföld

Vonzó negyvenévesek

Magyarországon működő nemzetközi, többségében kereskedelemben tevékenykedő cégeknél összességében 10-15 százalékos a 40-45 év felettiek aránya – ez derült ki a Neumann International Tanácsadó Kft. (korábban Neumann Take it Csoport) vizsgálatának eredményéből.

Deák Andrea ügyvezető igazgató elmondta, hogy míg korábban a fiatal pályakezdők sorsát követték a cégeknél, most 100 vállalatnál, vállalkozásnál vizsgálták a 40 év fölöttiek helyzetét, perspektíváit, a róluk kialakult képet.
Az első összegző adatok szerint a munkaerőpiacon, a két évvel ezelőtti tapasztalatokhoz viszonyítva nőtt a kereset a 40 éven felüli dolgozók iránt.
Deák Andrea arról is tájékoztatott, hogy ugyancsak jellemző tendencia, hogy azokon a munkahelyeken, ahol a konkrét tárgyi tudás és élettapasztalat a fontos, ott a kor kevésbé számít. A mérnökök, projekt menedzserek, pénzügyi vezetők és egyéb valamilyen szakmát igénylő pozíciók esetében kevésbé nyom a latba az életkor. A másik általánosítható tapasztalat, hogy azoknál a cégeknél, ahol a felső vezetők külföldiek, több a 40 évhez közeli vagy feletti alkalmazott. Külföldön ugyanis hamarabb váltottak, mint Magyarországon, és tértek vissza a tapasztaltabb korosztályra.
Azok a vezetők, akik szívesen dolgoznak 40 év felettiekkel, úgy látják, hogy első sorban az érettség, az élettapasztalat, a sokszínű/sokféle szituáció megélése/átélése, az emberismeret, a határidők betartása, a következetesség, a nagyobb felelősségtudat, a megbízhatóság és a stabilitás a vonzó a középkorosztályban. Mindemellett megjegyezhető, hogy az a generáció aki 10-15 éve a rendszerváltáskor 25-30-35 éves volt, jelenleg elérte a 40-45-50 éves kort, befutott egy karriert, maga mellé hasonló korúakat választ, és egyben próbálja saját pozícióját is megtartani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik