Belföld

Felelősségteljes kereskedők a fiatalkori dohányzás ellen

A fitalkori dohányzás megelőzés érdekében a Magyar Dohányipari Szövetség (MDSz) az idén is folytatja a Felelősségteljes kereskedő elnevezésű programját , jelentette be Patai András az MDSz ügyvezető elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Az ügyvezető elnök elmondta: a program célja, hogy a 18 év alattiakat ne szolgáljanak ki dohánytermékkel a kereskedelemben. A program keretében 25 ezer kiskereskedelmi egységbe szállítanak hétfőtől tájékoztató anyagokat. A 25 ezer egység lefedi a cigaretta forgalmazás 90 százalékát.

Patai András emlékeztetett arra, hogy 1999 óta törvény tiltja, hogy 18 éven aluliaknak dohányárut szolgáljanak ki. Az ügyvezető elnök elmondta, hogy a dohányszakma a törvény hatályba lépését követően összefogást a törvény betartatására, ennek részeként 2003-ban a VOSz Kereskedelmi szekciójának támogatásával indították el a Felelősségteljes kereskedő programot. Tavaly 20 ezer helyre küldték ki a törvény betartására felhívó anyagaikat.

Kathy Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főosztályvezetője elmondta, a tavaly novemberben végzett ellenőrzésük azt mutatta, hogy a vizsgált egységek 60 százalékában nem tartották be a törvényt és a jogkövető magatartás javulását mutatja, hogy az április-májusban megismételt vizsgálat szerint a kereskedők 88-90 százaléka nem szolgálja ki a 18 év alattiakat dohánytermékkel.

Kérdésre válaszolva Patai András elmondta, hogy a kampány költsége meghaladja a 30 millió forintot, amit a dohányipari szövetség tagvállalatai fedeznek.

Az ügyvezető elnök becslése szerint az idén 15-16 milliárd szál cigarettát értékesítenek legálisan Magyarországon, ami a fogyasztás csökkenését mutatja a négy évvel ezelőtti 22 milliárd szálhoz képest.

Az idén a Felelősségteljes kereskedő programot támogatja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara, a Magyar Reklámszövetség és a VOSz Kereskedelmi szekciója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik