Belföld

Bőven lesz bornak való

A magyarországi borvidéki területekről várhatóan mintegy 710 ezer tonna szőlőt takarítanak be az idén, ebből 4,7-4,8 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe - mondta Kiss László, a hegyközségek nemzeti tanácsának elnöke szerdán Budapesten, egy szakmai tanácskozást követően.

A szakember becslése szerint az idei bor mennyisége előreláthatólag 20-25 százalékkal haladja majd meg a szokásos éves átlagot. Hozzátette: ugyanakkor az átmenő készlet is nagy, július 31-én még 3,2 millió hektoliter bor volt a pincékben, ami 600-700 ezer hektoliterrel volt több a szokásos nál.

A szakember közölte: az idei borexport mennyisége várhatóan nem éri majd el a 700 ezer hektolitert. Ez azt jelenti, hogy folytatódik az 1990 óta tartó csökkenő tendencia. Akkor még a magyar borexport 1,3 millió hektoliter volt, tavaly már csak 743 ezer hektoliter.

Szanyi Tibor, az FVM politikai államtitkára, aki jelen volt a sajtótájékoztatón az MTI kérdésére elmondta: a Magyar Bormarketing Iroda – amely a magyar borok imázsát hivatott javítani – várhatóan 2005. január 1-jén kezdi meg működését. Bormarketingre előreláthatólag 1 milliárd forintot költhet majd. Ez Kiss László szerint a jelenlegi forrás mintegy ötszöröse.

A standolással kapcsolatban Kiss László véleménye az volt, hogy öt hónapig amíg korábban élt a kötelező nyilvántartás vezetését előíró rendelet, addig érzékelhetően, mintegy 30 százalékkal nőtt a legálisan előállított borok forgalma Magyarországon.

Szanyi Tibor jelezte, hogy az agrártárca törvényi felülvizsgálatokat kezdeményez annak érdekében, hogy a legális borforgalmat növelni lehessen és az illegálist pedig visszaszorítani.

Újságírói kérdésre válaszolva Kiss László közölte, hogy az idei többlet bormennyiség levezetése érdekében minden az EU által engedélyezett, és támogatott eszközt igénybe kívánnak venni. Ezek között szerepel a szőlőlé-készítés támogatása, a javítómust használata, a magánraktározási támogatás, az önkéntes lepárlás és az exportvisszatérítés is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik