Belföld

Minőség szerint díjazták a biztosítókat

Hagyományosan az ősszel megrendezendő Országos Alkusztalálkozón hirdették ki a biztosítókat rangsoroló, a Szolgáltatás Minőségi Verseny-díj győzteseit.

A biztosító társaságok közötti sorrend az alkusz cégek által kitöltött és a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségéhez visszaküldött több kérdésből álló kérdőív alapján alakult ki. 

Az idei évben tarolt a Generali Providencia, amely a háromból két kategóriában is az első helyen végzett. Vagyonbiztosítás kategóriában megelőzte az AEGON és QBE Atlasz biztosítókat, az életbiztosítás kategóriában viszont a Credit Suisse mögött csak a második lett, a harmadik helyet pedig az AEGON szerezte meg. Az idén először meghirdetett  gépjármű biztosítás kategóriában megint csak a Generali végzett az élen, az Allianz Hungária és az AEGON előtt.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségét 1991-ben 13 biztosítási alkuszi cég hozta létre. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is. A szövetség célja, hogy az érdekképviseleti munka mellett minden eredményt, információt hozzáférhetővé tegyen az egész biztosítási szakma – és nem csak a szövetség tagjai – részérre. Jelenleg a szövetségnek 121 tagja van, ami az összes alkuszcég több mint egy harmada. Ez a 121 cég azonban az alkuszi piac teljesítményének mintegy 75-80 százalékát mondhatja magáénak.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik