A legismertebb filmes díj szabályozásai szerint, ha egy filmet bemutatnak a televízióban, akkor az már nem pályázhat a legjobb dokumentumfilm, csak a legjobb film címért. Moore számára azonban az igazi Oscart – saját bevallása szerint – Bush veresége jelentené, ezért eltökélt szándéka, hogy filmjét még a novemberi választás előtt sugározza a televízió.
Az amerikai rendező elmondta: habár nincs biztosítéka arra, hogy sikerül tévében is bemutatnia művét – és a jelek szerint e terve nem fog megvalósulni -, úgy érzi, érdemes kockáztatnia azért, hogy több millió amerikai lássa a dokumentumokat.
A Bush amerikai elnök terrorellenes háborúját bíráló alkotás elérte az eddigi dokumentumfilm-történet legmagasabb bevételét. Moore korábbi filmje is sikeres volt: 2003-ban Oscar-díjat kapott a Bowling for Columbine (Kóla, puska, sültkrumpli) című fegyverellenes szintén dokumentumfilmjéért.
A Fahrenheit 9/11-et a Demokraták üdvözölték, az elnök támogatóit azonban felbőszítette a propagandának nevezett mű. Júliusban Moore nem hivatalos szónokként beszélt a bostoni Demokrata konvención.