Belföld

BUX: csúcs volt ismét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX új történelmi csúcson, 12 358 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi, pénteki záró értékhez képest ez 125 pontos, 1,03 százalékos emelkedés.

A BUMIX midcap index egy százalékot veszített és 1148 ponton zárta a napot.


A részvényforgalom értéke elértre a 5,88 milliárd forintot. A vezető papírok közül a OTP 4570 forintra emelkedett zárásra, ami 2,26 százalékos gyarapodásnak felel meg, a Mol papírok 1,4 százalékkal  9000 forintig jutottak, míg a Matáv (830 forinton) és Richter (22 500 forinton) stagnáltak.

Az Antenna Hungária ára 2,69 százalékkal 3250 forintra csökkent, 51 millió forint volt a forgalma. A BorsodChem ára 8,22 százalékkal 2547 forintra zuhant, 61 millió forint volt a forgalma. Az Egis 0,60 százalékkal 9095 forintra gyengült, forgalma 19 millió forint volt. A TVK 1,82 százalékkal 4190 forintra drágult, 219 millió forint volt a forgalma.

Bertold Balázs, a Buda-Cash Brókerház Rt. szakértője szerint folytatódik a több mint két hete tartó pozitív trend a BÉT-en, és ez várhatóan középtávon is így marad. Hangsúlyozta, hogy jó forgalmat és erősödést tudott felmutatni a börze annak ellenére, hogy a New York-i tőzsde zárva volt. A BorsodChem árzuhanását azzal magyarázta, hogy a főtulajdonos, az osztrák VCP közölte, jelentős mennyiségű BorsodChem részvényt tervez eladni.

A határidős indexpiacon az idei decemberi BUX-lejárat elszámolóára 157 ponttal 12 539 pontra nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik