Belföld

Mégis nyerők a sertésszervek

Egy újonnan megjelent tanulmány szerint a sertések belső szerveit sokkal nagyobb biztonsággal lehet átültetni emberekbe, mint azt korábban gondolták – olvasható a BBC News Online-on.

Világszerte nagy hiány van transzplantálható szervekből, pedig lehet, hogy csak a tyúkudvarba kellen kimenni értük. A legutóbbi kutatások ugyanis újra igazolták a korábban egyszer már megcáfolt tézist, ami szerint a disznók belső szerveit át lehet ültetni az emberekbe. Egy nemrégiben végrehajtott kísérletben emveri és sertéssejteket ültettek be egerekbe, ahol azok meglepően jól megfértek egymás mellett.

Korábban a sertésszervek emberi transzplantációja elleni legnagyobb indok az volt, hogy a disznók sejtjeiben megtalálható vírusok megfertőzhetik az emberi sejteket. Ezzek a vírusok a sertésekre teljesen ártalmatlanok, az egerekkel végzett iménti kísérlet 25 hete alatt pedig bebizonyosodott, hogy az emberi sejtekre sem jelentenek veszélyt.

A disznók szerveinek az emberi gyógyászatban történő felhasználására egyelőre várni kell, az új eredmények azonban már egy lépéssel közelebb vezették a tudományt ennek megvalósításához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik