Belföld

Internetes bankolás – olcsóbban költ

A legtöbb banknál a hagyományos lakossági folyószámlához lehet internetes hozzáférést nyújtó szerződést kötni, de léteznek már kifejezetten erre létrehozott számlák, illetve csomagok is.

Csinálta már a szabadban? Csinálta már a vonaton? Csinálja, ahol jól esik! – ezzel a pikáns reklámszöveggel hirdeti elektronikus számlacsomagját az OTP Bank. Jóllehet, az emberek többsége ezt hallva nem kifejezetten unalmas pénzügyeire gondol, a szlogen a figyelemfelkeltésen túl jól megragadja a nem hagyományos banki ügyintézés lényegét; bankolni ugyanis már bárhol és bármikor lehet.

Immár nem számít a pénzintézetek részéről különleges szolgáltatásnak, hogy lehetővé teszik, akár telefonon, akár mobilon, akár az interneten adjunk megbízást a számlánkkal kapcsolatban. Sőt, egyenesen erre ösztönzik az ügyfeleket. A különféle akciókon túl, amikor mindenféle „üveggyöngyöt” (ajándék táskát, tollat stb.) kínálnak az elektronikus utat választóknak, az árazással is ebbe az irányba terelik a pénzügyeikre egyre több figyelmet fordítókat.


Internetes bankolás – olcsóbban költ 1


Idő- és pénztakarékosan


A bankfiókban adott megbízások díjánál ugyanis jóval kedvezőbben használhatják az ügyfelek az egyéb csatornákat. Már a telefonos ügyintézés is kevesebb pénzünket emészti fel, s jellemzően még kedvezőbb a díj, ha az internetet választjuk. Persze a banknak is olcsóbb, ha mi magunk ütögetjük a számítógépünk billentyűzetét, és nem a banki alkalmazott végzi el a szükséges műveleteket. Mi magunk pedig szó szerint felszabadultan bankolhatunk az internet segítségével. Nem kell a banki nyitva tartáshoz igazodnunk, és megspóroljuk magunknak azt az időt, amit a fiók felkeresésével, és az ottani, gyakran hosszas várakozással töltünk.

A pénzintézetek folyamatosan fejlesztik világhálós termékeiket, így szélesedik a kínálat. A legtöbb helyen a hagyományos lakossági folyószámlához lehet internetes hozzáférést biztosító szerződést kötni, de vannak kifejezetten az elektronikus bankolásra létrehozott számlák, illetve csomagok. A díjak is ennek megfelelően változnak. Több pénzintézetnél a megszokott folyószámlánál is lehetőség van arra, hogy egy olcsóbb, akár ingyenes terméket válasszunk, ekkor azonban minden egyes tranzakcióért fizetnünk kell. Ha viszont az interneten keresztül hajtjuk végre a műveleteket, annak díja kedvezőbb, akár fele is lehet a fiókban alkalmazott tételnek. Választhatunk olyan csomagot is (az elektronikus számlacsomagok jellemzően ilyenek), amelynek ugyan magasabb a havi díja, ám ettől kezdve a legtöbb művelet díjtalan.


Azt, hogy számunkra melyik a legkifizetődőbb, egyéni bankolási szokásaink határozzák meg. „Az elektronikus számlacsomag nyújtotta kedvezményeket akkor tudja az ügyfél érvényesíteni, ha gyakran hajt végre műveleteket, és azt elektronikus úton teszi” – jelzi Forrai Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója, hogy kiknek fejlesztették ki ezt a terméket. Fontosak persze a kapcsolódó szolgáltatások is, hiszen az ingyenes készpénzfelvét lehetőségével együtt hamar megtérülhet a drágább havi számladíj. Az OTP ugyanakkor díjmentes sms szolgáltatást és biztosítást is kapcsolt a termékéhez, sőt egy megtakarítási számla is elérhető az ügyfelek számára, akik a folyószámlánál kedvezőbb kamatok mellett tarthatják itt pénzüket, látra szólóan. A csomaghoz tartozik még egy webkártya is, amely az internetes vásárlásokat teszi biztonságossá.

Instant számlacsomag


A CIB Banknál az ügyfelek a befektetéseiket is együtt kezelhetik a banki számláikkal, hiszen lehetőségük van értékpapír-műveletek végzésére is, így az interneten vásárolhatnak befektetési jegyeket és állampapírokat. Sőt folyószámla-hitelt vagy személyi kölcsönt is igényelhetnek ezen az egyszerű úton. Az internetes szolgáltatások fejlesztésében jeleskedő pénzintézet a közeljövőben egy olyan instant, internetes bankszámlacsomagot is piacra dob, amelyet majd boltokban, a polcról leemelve, dobozban vásárolhatnak meg az új ügyfelek. A személyazonosítást a vásárlás helyén végzik el, az ügyfél pedig otthon már használhatja is az új számláját – jelentette be Farkas Ádám, a pénzintézet vezérigazgatója legutóbbi sajtótájékoztatóján.

Az Inter-Európa Banknál (IEB) és a Raiffeisen Banknál is lehetősége van az ügyfeleknek az online befektetésekre, igaz ezeket külön netbrókeres rendszerben tehetik. Van olyan pénzintézet is, amely ingyenes internetezést is ad ajándékba, ilyen például az IEB és az Erste Bank is, ahol 5 órát szörfözhet díjmentesen a világhálón az ügyfél. Bankkártyát természetesen bármely számlához lehet igényelni a megfelelő éves díjért, egyes pénzintézetek ingyenes elektronkártyát is ajánlanak, de van olyan is, amely csak egy évig engedi el az egyébként mindössze 1,5-2 ezer forintos éves díjat.


Internetes bankolás – olcsóbban költ 2

A bankok nem véletlenül helyeznek egyre nagyobb hangsúlyt netes szolgáltatásaikra. Habár az ügyfelek többsége még mindig hagyományos úton intézi a pénzügyeit, rohamosan nő azok száma, akik élnek az új lehetőségekkel. A legnagyobb hazai pénzintézet, az OTP Bank ezen a téren is piacvezető, már ami az ügyfelek számát illeti. Eddig mintegy 300 ezren kötöttek internetes hozzáférést biztosító szerződést, amivel a bank 60-70 százalékosra teszi a piaci részesedését. A pénzintézetek sorra arról számolnak be, hogy dinamikusan fejlődik ezen üzletáguk. A CIB Banknál például a június végéig eltelt egy év alatt csaknem megduplázódott, közel 42 ezerre nőtt az internetezők száma, s közülük több mint 32 ezer a magánszemély. Méltán népszerű ez a termék, hiszen ha valaki egyszer rákapott a gyors és egyszerű bankolás ízére, nem valószínű, hogy ismét a sorban álló ügyfelek közé szeretne menni. Nincs is annál kényelmesebb, mint otthon – vagy a munkahelyen – intézni a szükséges utalásokat, lekötéseket, méghozzá a fiók nyitva tartási idejétől függetlenül, akár késő este is. Akkor sincs gond tehát, ha nap közben megfeledkeztünk banki ügyeinkről.

Ha pedig valaki attól tart, hogy az interneten illetéktelenek is hozzáférhetnek a számlájához, és emiatt ódzkodik ettől a világhálós megoldástól, akkor jó ha tudja, hogy e kommunikációs csatornát 128 bites titkosító kulcs védi, amelynek feltöréséhez a szakemberek szerint 100-120 év kellene a mai ismeretek szerint. Mindazonáltal a biztonságos használathoz az ügyfélnek is meg kell tennie mindent. Alapvető követelmény, hogy a felhasználónevünket és jelszavunkat ne adjuk meg senkinek, és ne használjuk az automatikus jelszótárolást, lehetőleg még a saját számítógépünkben sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik