Belföld

Medgyessy: Kovács László lesz a az EU-biztos

A kormány úgy döntött, hogy 2004. november 1-jétől Kovács László külügyminiszter tölti be az Európai Bizottság magyar biztosi posztját - közölte a miniszterelnök szerdán Budapesten, a kormányülést követő sajtótájékoztatón.

Az elvárás az, hogy Kovács László “magyar szívvel és európai fejjel végezze munkáját” – mondta Medgyessy Péter. Bár köztudott, hogy az Európai Bizottság tagsága nem nemzeti képviseletet jelent, fontos, hogy ki képviseli ott az országot, a nemzetet – tette hozzá. Medgyessy Péter köszönetet mondott a biztosi posztot november 1-jéig betöltő Balázs Péternek, és közölte, hogy továbbra is számít rá a kormányzati munkában.

A Fidesz felháborodott

Ha Kovács László külügyminiszter lesz az Európai Bizottság magyar biztosa, akkor szinte lehetetlen lesz az együttműködés közte és “a majdani magyar kormány”, illetve “a többpárti európai parlamenti magyar delegátus között” – jelentette ki a Fidesz alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Ezért a felelősség kizárólag Medgyessy Pétert terheli, aki Kovács László jelölésével próbálta megvenni saját politikai túlélését – mondta Pokorni Zoltán. A jelöléssel Medgyessy Péter miniszterelnök mindenki előtt lelepleződött – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik