Belföld

Madrid: a terrorból a politika húzott hasznot

A volt spanyol belügyminiszter szerint nem az előző kormány március 11-ei merénylet utáni nyilatkozataival kellene foglalkozni, hanem kideríteni kik álltak a háttérben.

A 2004 márciusáig hatalmon lévő Aznar-kormány belügyminisztere, Angel Acebes cáfolta, hogy a márciusi madridi terrorakció után kormányuk elhallgatott volna bármit is – olvasható a BBC Online-on.
A merényletet vizsgáló parlamenti bizottság előtt Acebes beszélt arról, hogy a jelenleg hatalmon lévő szocialista erők hasznot húztak a 191 emberéletet követelő robbantás után a kormány akkori helyzetéből, a választások előtt három nappal.

Acebest, és az akkori kormányt komoly bírálat érte, hogy márciusban rögtön az ETA-t okolták a történtekért, nehogy az iraki szerepvállalás miatti bosszúnak könyveljék el a tragédiát, ezzel csökkentve esélyüket a választáson.

A volt kormánytag szerint igenis foglalkozni kell még az üggyel, meg kell keresni a lehetséges ETA kapcsolatokat az Al-Kaidával, és fényt kell deríteni a robbantás eddig ismeretlen részleteire.

A bizottság kedden azt is megtudta, egy csendőr vallomásából, hogy az elsőszámú gyanúsított marokkói, a Real Madrid stadionját is fela akarta robbantani. Végül is magát és több társát robbantotta fel egy lakásban még április elején. 

A bizottság feladata egyébként az, hogy kiderítsék meg lehetett-e volna akadályozni a tragédiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik