Belföld

Kis emelkedéssel nyitott a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,9 pontos emelkedéssel, 11 677,06 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,09 százalékos emelkedés. Az elemzők enyhe emelkedésre számítanak.

Enyhén emelkedő, vagy stagnáló árfolyamokra számítanak a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napján az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők.

Makray Péter, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője szerint a Matáv árfolyamára kedvezően hathat, hogy a MakTelnél elbocsátásokra készülnek.

“Az OTP-t ugyan 1,5 millió forintra büntette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), az összeg azonban annyira alacsony, hogy valószínűleg nem hat a papír árára” – tette hozzá.

Az elemző szerint a Mol árfolyamában sem várható jelentős mozgás. Összességében Makray Péter a BUX kismértékű emelkedésére számít, 6-7 milliárd forint körüli forgalom mellett.

Deák Balázs, az Inter-Európa Bank elemzője elmondta, hogy a külföldi piacokra hétfőn a stagnálás volt leginkább jellemző. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai, a pozsonyi és a prágai tőzsde is zárva tartott. A keddi kereskedési napon az elemző minimális mozgásra számít a BÉT-en, ennek irányát illetően azonban szerinte nagy a bizonytalanság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.