Belföld

Bulgária-Dánia: megragadnák az utolsó esélyt

Bulgária az életéért harcol majd péntek délután. A balkáni együttesnek mindenképpen le kell győzni Dániát, ha életben akarja tartani továbbjutási esélyeit.

Az első mérkőzések tükrében bizton állítható: nem lesz könnyű dolguk Plamen Markov fiainak. A dánok abszolút nem játszottak alárendelt szerepet az olaszok elleni debin, ellenben a bolgárok nagy zakót kaptak a svédektől. Igaz, az öt gól picit túlzásnak is tűnhet, hiszen 0-2-ig partiban voltak Berbatovék, utána azonban összezuhantak, beleszaladva a csúfos verségbe.

Bulgáriában azért bíznak a feltámadásban, azaz a dánok legyőzésében. Ehhez azonban mindenképpen gólt vagy gólokat kell lőni, így természetes, hogy a csatárokon a legnagyobb a nyomás. Dimitar Berbatov személyében megvan a potenciál, a 23 éves támadót nagy tehetségnek tartják, ami nem is csoda, hiszen fiatal kora ellenére túl van a harmincadik válogatottságán, ráadásul már 19 találatnál jár a címeres mezben.

“Katasztrófális mérkőzés volt számunkra, túl kell tennünk magunkat rajta, Dánia ellen meg kell mutatnunk, hogy Bulgária tud jó futballt játszani” – nyilatkozta a támadó. “A svédek ellen volt néhány lehetőségünk, szerintem egy büntetőtől is megfosztottak bennünket. Támadásban voltunk és így kinyíltunk hátul, ezért kaptuk a sok gólt” – tette hozzá Leverkusen légiósa.

Plamen Markov dolgát egyelőre két könnyebb sérülés nehezíti: a középpályás sor két tagja, Velizar Dimitrov és Marian Hrisztov azonban valószínűleg felépül a mérkőzére. A kezdőben azért várható egy kis módosítás, a támadó Zoran Jankovics helyén várhatóan Velizar Dimitrov kap majd lehetőséget. Utóbbival erősődik a középpálya, ugyanakkor Berbatov is több támogatást kap majd a második hullámból.

Amíg a bolgárok sebeiket nyalogatják, addig a dán táborban jó hangulat uralkodik, az északiak elégedettek az olaszok elleni döntetlennel. Változtatás azért várható Morten Olsen részéről is: a sérüléséből felépülő Jesper Grönkjaer helyet kaphat a kezdőben, Dennis Rommedahlt váltva. Ugyancsak kezdőként léphet pályára az olaszok ellen eltiltott Thomas Gravesen, így az olaszok ellen játszó Christian Poulsen vagy Daniel Jensen valószínűleg kispados lesz.

június 17., 18.00: Bulgária – Dánia

Braga, Municipal stadion.
Várható kezdőcsapatok:

Bulgária (4-5-1):
Zdravkov –
Ivanov, Kirilov, Pazsin, Petkov –
Pejev, Sztilian Petrov, Hrisztov, Martin Petrov- Berbatov.

Dánia (4-3-3):
Sörensen –
Helveg, Laursen, Henriksen, Niclas Jensen – Gravesen, Poulsen vagy Daniel Jensen, Tomasson – Martin Jörgensen, Sand, Rommedahl vagy Grönkjaer.

A találkozót a FigyelőNet élőben közvetíti!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik