Belföld

Volt pénzügyminiszter alakíthat kormányt Indiában

Miután Sonia Gandhi elutasította a miniszterelnöki posztot, az indiai államfő Manmohan Singh, egykori pénzügyminisztert kérte fel kormányalakításra és a miniszterelnöki posztra.

A szik gazdasági szakember azután vállalta a jelölést, hogy Sonia Gandhi, a választásokon győztes Kongresszus párt vezetője többszörös rábeszélés ellenére visszautasította a kormányfői széket, mert szerinte olasz származása miatt elfogadhatatlan a szélsőséges hindu nacionalisták számára.

A kijelölt miniszterelnök első nyilatkozatában állást foglalt a gazdasági reformok folytatása mellett és arra kérte a befektetőket, ne essenek pánikba az indiai tőzsdék visszaesése miatt.


Az új kormány gazdasági elképzelései


Manhoman Szingh megbízott indiai kormányfő befektetés- és vállalkozásbarát gazdaságpolitikát ígért csütörtökön. Koalíciós kormánya nevében Szingh új repülőterek építésére és az áramtermelés növelésére is ígéretet tett.


Eljött az idő, hogy India gazdasági hatalommá váljon – jelentette ki első nyilatkozatában. Szingh ígéretet tett a reformok előrevitelére, az emberi tényezőre helyezve a hangsúlyt, a privatizáció “szelektív” megközelítését alkalmazva. Azt mondta, hogy az életszínvonal emelését, a szegénység leküzdését és az üzleti élet, a beruházások támogatását egyensúlyba kell hozni.

Az indiai piacok bizonytalanul reagáltak csütörtökön, üdvözölték ugyan Szingh kormányfői megbízatását, csalódottan fogadták viszont, hogy nem tervezi a legértékesebb vállalatok teljes privatizációját.

A bombayi értéktőzsde fő mutatója (BSESN) 0,3 százalékkal csökkent azután, hogy Szingh bejelentette: a kormány meg akarja tartani India vezető állami olajvállalatát (ONGC). A bejelentésre az ONGC több mint 6 százalékkal olcsóbbodott. Közép-európai idő szerint csütörtök délelőtt 4998,09 pontnál tartott a fő tőzsdemutató, már csak 0,16 százalékos veszteséggel. A mutató hétfőn rekordütemben gyengült, majd kedden rekordütemben javult.

Szingh, aki korábban az indiai központi bank elnöke is volt, azt mondta, hogy csak a veszteséges állami cégeket fogják privatizálni, terveiben nem szerepel az állami bankok magánosítása sem. A bankrészvények is estek a tőzsdén. Kijelentette, hogy “erős magánszektorra és erős állami szektorra van szükség” Indiában.

Az indiai valuta, a rupia, amely szerdán erősödött a dollárhoz képest, a csütörtök reggeli kereskedésben már gyengült azokra az aggodalmakra, hogy a külföldi pénzek beáramlása elapad, ha megtorpan a privatizáció. Délelőtt 45,25/26/dollár volt a szerdai késői 45,225/235/dollár helyett.

Szingh szerdán késő este kapott kormányalakítási megbízást Abdul Kalm államfőtől, azután, hogy a választásokon győztes Indiai Nemzeti Kongresszus Párt (INK) vezére, Sonia Gandhi visszalépett a jelöltségtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik