Belföld

Gyáralapítás Hajdúnánáson – kétmillárdos beruházás

A Bakony Művek Rt. első lépésben 1,35 milliárd forintos, összesen 2,2 milliárd forintos beruházással Hajdúnánáson épít gyárat.

A beruházás alapkövét pénteken helyezte el Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztési politikai államtitkára, Zentai Gábor, a Bakony Művek Rt. vezérigazgatója és Éles András, Hajdúnánás polgármestere.

“Ilyen léptékű munkahelyteremtő beruházás régen volt a térségben” – mondta Nagy Sándor utalva arra, hogy a leendő üzem kezdetben 150 főt foglalkoztat, majd 2007-re a dolgozók száma eléri a 350-et.

Az államtitkár felhívta a figyelmet Hajdúnánás különleges logisztikai helyzetére: az M3-as autópálya a város mellett halad majd el, és a település közel ugyanolyan távolságra van három megyeszékhelytől, Debrecentől, Miskolctól és Nyíregyházától.

A Bakony Művek által alapított Hajdúnánási Alkatrész- és Szerszámgépgyártó Kft. a legújabb technológiával dolgozó nyíregyházi Electrolux Hűtőgépgyár kiszolgálására jött létre, 2005. január 1-jén kezdi meg a termelést.

Zentai Gábor vezérigazgató elmondta: az első évben 300 ezer hűtőgép alkatrészeit és részegységeit gyártja majd az üzem, s 2007-ben várhatóan már mintegy évi egymillió hűtőszekrényhez alkatrészeket fog szállítani Nyíregyházára.

Éles András polgármester elmondta: a város két középiskolájában képzik ki azokat a munkásokat, akik a hűtőgépalkatrész gyárban dolgoznak majd.

A Bakony Művek zöldmezős beruházásához az önkormányzat a munkahellyel Európában önkormányzati program keretében kilenchektáros területet biztosított – fűzte hozzá Éles András.

Elmondta azt is, hogy az új gyár beindulásával elsősorban a hajdúnánási és a hajdúdorogi munkavállalókra számítanak. A két településen jelenleg 9, illetve 6,5 százalékos a munkanélküliség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik