Belföld

Shell – társasút Indiába

Több ezer embert bocsát el technológiai üzletágából a Royal Dutch Shell. A cég szerint a részleg Távol-Keletre telepítésének semmi köze az olajkészlet-adatok túlbecslése miatt kirobbant botrányhoz.

Újabb, ezúttal a forrongó befektetői kedélyeket csitító hír érkezett a világ harmadik legnagyobb olajipari cége, a Royal Dutch Shell berkeiből. Az angol-holland érdekeltségű olajmulti megválik 2800, a technológiai részlegnél dolgozó brit, amerikai és hollandiai munkatársától az elkövetkező három évben.

A cég szóvivője szerint a radikális lépésre az informatikai terület hatékonyságának növelése érdekében van szükség. Ez magyarán körülbelül annyit tesz, hogy a cég csökkenteni akarja költségeit, és ezt – sok amerikai és újabban európai társához hasonlóan – úgy éri el a legegyszerűbben, ha a drága honi alkalmazottak helyett indiai és malajziai szakembereket alkalmaz. (Indiában az egy alkalmazottra jutó átlagos költség a nagy-britanniai szintnek még a felét sem éri el.)

Valami jó is történt

A brit–líbiai kapcsolatok hivatalosan Blair kormányfő és Kadhafi líbiai elnök kézfogásával megpecsételt enyhülésének percében az olajkonzorcium 200 millió dolláros üzleti lehetőséget nyert el az észak-afrikai országban gázmezők kiaknázására, olajmezők megkutatására. 

Kedélyjavítás? 

A Shellnek éppen jó oka van részvényesei megnyugtatására. Az elmúlt hónapokban ugyanis szinte alig történt pozitív esemény az óriás háza táján. A rossz hírek viszont csak sorakoztak.


A patinás kagylóra akkor vetült először árnyék, amikor januárban kiderült, hogy a Shell 20 százalékkal, 3,9 milliárd hordóval csökkentette kitermelhető olajtartalékára vonatkozó adatát (az olajkitermelő cégek értékét elsősorban a tartalékokkal kapcsolatos mutatók határozzák meg). És bár a cégvezér, Sir Philip Watts – szokásához híven szóvivője útján – igyekezett hangsúlyozni, hogy a bizonyított tartalékok csökkentése csupán egyszeri lépés, és csak azt jelenti, hogy a vállalat
Shell – társasút Indiába 1

Philip Watts

többé már nem biztos a korábban jelzett, de még fel nem tárt tartalékok és a belőlük remélt profit kiaknázásában, a cég első emberének rövid időn belül mennie kellett.

A befektetők rosszkedvét csak fokozta, hogy a cég egyáltalán nem volt bőbeszédű a kínos üggyel kapcsolatban, és a részvényesek egyetlen igazgatósági taggal sem találkoztak a rossz hír bejelentésekor. Ráadásul, bár a szóvivők azt közölték, hogy csak egyszeri bejelentésről volna szó, a Shell egy márciusi csütörtökön azt adta hírül, hogy újabb 470 millió hordó olaj került át a „bizonyított tartalékok” rovatából a „nem bizonyított” kategóriába. Egyúttal a részvényesek éves közgyűlését áprilisról júniusra halasztotta a cég.

Fejek hulltak

Engedve a részvényesek nyomásának a Royal Dutch Shell az elmúlt hetekben elbocsátotta a Walter van de Vijvert, az olaj- és gázterület kitermelésért felelős vezetőjét és Judith Boyntont is, a társaság pénzügyi vezérigazgatóját, aki az első nő volt a Shell történetében ilyen magas pozícióban. Ráadásul – ugyancsak ritka kivételként – az amerikai
Shell – társasút Indiába 2

Judith Boynton

menedzsernő a vállalaton kívülről érkezett a Shellhez, majd lett rövid idő után a cég piaci értékéből milliárd fontokat elszívó válság harmadik áldozata.

Az olajcsoport a pénzügyi vezető távozásakor, gyakorlatilag mintegy indoklásként, közreadta annak a belső vizsgálatnak az eredményét is, hogyan történhetett meg, hogy ötödével túlbecsülték a társaság olajkészleteinek nagyságát. A független tanulmány szerint az elbocsátott vezetők éveken át tudatosan rejtették el az információt a befektetők elől.

Spórolnának

A hatékonyság növeléséről szóló hivatalos magyarázat és a hírmagyarázók feltételezte valódi ok, a jó hírekre váró befektetők megnyugtatása mellett persze más érv is igazolhatja a kiszervezést. Az outsourcing gyakorlata ugyan már évekkel ezelőtt ismert volt az európai cégek előtt, de népszerűsége csak az elmúlt évben növekedett robbanásszerűen.



Shell – társasút Indiába 3


A Shell tech-support központja ezer alkalmazottal már jelenleg is Malajziában működik, ezenkívül a közelmúltban a jelentések szerint a Shell Indiában együttműködési megállapodást írt alá az IBM-mel és a Wiproval. A felfutást jól mutatja, hogy az indiai Wipro Technologies outsourcing-szerződésekből egymilliárd dollár bevételt ért el tavaly, és a szerződések száma rohamosan növekszik.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.