Belföld

Medgyessy: a kormány ígéretei nagyrészt teljesültek

A kormány ígéretei nagyobb részben teljesültek, a koalíció működik, a kormány egységes, ugyanakkor képes felismerni a változtatások szükségességét - mondta Medgyessy Péter szerdán Budapesten, Lendvai Ildikóval és Kuncze Gáborral közösen tartott, a kormány kétéves munkáját értékelő sajtótájékoztatóján.

“Nyugodt lélekkel mondom azt, hogy ígéreteink döntő többségében teljesültek” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: a kormány tisztában van azzal, hogy nem mindenben felelt meg a választók elvárásainak, de nem élt vissza a bizalommal.

A kormányfő közölte, hogy május elejétől a kabinet változtatásokat tervez az egészségügyben, továbbá folytatja a közszolgálati, az oktatási és a haderőreformot, de a gazdaság élénkítését és szociálpolitikát is kiemelten kezeli.

A Juhász Endre és Lévai Katalin európai uniós megbízatása miatti távozására vonatkozó újságírói kérdéssel kapcsolatosan elmondta, hogy “megfelelő időben” várhatóak változások a kormányban. Hozzátette: az európai uniós és az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter személye értelemszerűen megváltozik, ennek lehetnek hatásai más tárcákra is.

A kormányfő kifejtette, hogy a kormány a szociálpolitikában a rászorultság elvét alkalmazta, de bizonyos esetekben konfliktusokat is vállalt, így például gyógyszerügyben, vagy a lakáshitelek területén.

Elmondta: emelkedett a családi pótlék, a nyugdíjak, a közalkalmazotti bérek, növekedett a szociálpolitikai támogatás. A gazdaságot illetően kitért arra, hogy javult az ország teljesítőképessége, nőtt a foglalkoztatottság és csökkent a munkanélküliség, beruházás-élénkítő intézkedések születtek.

Magyarországon tizenhét helyen folyik autópálya-, híd- és autóútépítés, ennyi ilyen jellegű építkezés nem volt korábban – mondta Medgyessy Péter a fejlesztésekkel összefüggésben, hozzátéve, hogy elkezdődik a 4-es metró építése, valamint 22 kórház felújítása folyik országszerte.

A mezőgazdaságról szólva kitért arra, hogy hitelprogramokkal, adósság-elengedéssel, új munkahelyek teremtésével és kárenyhítéssel támogatták az ágazatot.

A sajtótájékoztatón a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország stabilizáló tényező lett a térségben, sikerült összehangolni az ország euroatlanti és európai integrációját, nyitás történt a keleti piacok felé, az európai alkotmányba pedig bekerült a kisebbségek jogait érintő rész.

“Voltak olyan területek, ahol nem voltunk kellőképpen sikeresek, de nem csak rajtunk múlott. (…) A nyugodt, békés, civilizált közélet megteremtését célul tűztük ki, és bizony ezen a területen nem történt meg az az előrehaladás, amit szerettünk volna” – mondta a kormányfő hangsúlyozva, hogy az ország csak összefogással tud boldogulni. Az adórendszerről szólva elmondta: az SZDSZ “jó irányt” képvisel ebben a kérdésben. Hozzátette: a pénzügyminiszter rövidesen előterjeszti az adórendszer egyszerűsítését célzó javaslatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik