Belföld

Megszüntették a nyomozást a földhivatali vezető ellen

Törvénytelenül hallgatta le Pálfai Istvánt, a Fővárosi Földhivatal vezetőjét a Nemzetbiztonsági Hivatal, ezért az ügyészség napokon belül megszünteti a vele szemben vesztegetésért indított büntetőeljárást - olvasható a Népszabadságban. Házi őrizetét pénteken már fel is oldották.

A Nemzetbiztonsági Hivatal lehallgatásokon alapuló feljelentése nyomán indított eljárást a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Pálfai István, a Fővárosi Földhivatal vezetője ellen. A nyomozók március 23-án őrizetbe vették, és hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsították meg.

Az ügyészség a hivatalvezető előzetes letartóztatását is indítványozta, az előterjesztést azonban a bíróság elutasította, s csupán a gyanúsított házi őrizetét rendelte el. Az ügyészség megfellebbezte a döntést, majd két nappal később indokolás nélkül visszavonta azt. Jámbor László, Pálfai ügyvédje szerint ez volt az első jel, hogy a gyanúsítás „gyenge lábakon áll”.

Pálfai védője már az eljárás kezdetén vitatta a Nemzetbiztonsági Hivatal eljárásának törvényességét. Az NBH az állami és egyes fontos közintézmények nemzetbiztonsági és általános biztonsági védelme érdekében alkalmazhat titkosszolgálati eszközöket, hatásköre azonban nem terjed ki az olyan köztörvényes bűncselekmények felderítésére, mint például a vesztegetés. Jámbor szerint akkor járt volna el törvényesen a hivatal, ha tájékoztatta volna az ügyészséget vagy a rendőrséget, hogy törvényes eljárása keretében olyan bűncselekményekre bukkant, amelyek felderítésére nincs törvényi felhatalmazása. A rendőrségnek vagy az ügyészségnek bírói engedélyt kellett volna kérnie az NBH gyanújának megerősítése vagy cáfolata érdekében titkosszolgálati eszközök alkalmazására.

Pénteken az ügyészségi nyomozók visszaadták Pálfainak a nyomozás kezdetén bevont útlevelét, és a házi őrizetét is megszüntették.

Jámbor leszögezte: bár védencével szemben a törvénytelenül beszerzett bizonyítékok miatt szüntetik meg az eljárást, fenntartja korábbi állítását, miszerint a Pálfai nem követte el a neki tulajdonított bűncselekményeket. Az ügyészség azzal gyanúsította, hogy különböző ajándékokért és juttatásokért soron kívül intézett el ingatlanügyeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik