Belföld

Bush elnök tudott az al-Kaida fenyegetéseiről?

Bush amerikai elnök megértette az al-Kaida terrorszervezet fenyegetéseit, felfogta jelentőségüket – állította az amerikai Kongresszus szeptember 11-ét vizsgáló bizottsága előtt a nemzetbiztonsági tanácsadó.

Condoleezza Rice tanúvallomása kulcsfontosságú lehet a 2001-es merényletek hátterét feltáró kongresszusi vizsgálat során. Korábban ugyanis a nemzetbiztonsági tanácsadó nem jelent meg a bizottság előtt. Az ügyből egyre nagyobb politikai vihar kavarodott, és ezért a Fehér Ház úgy döntött, hogy engedélyezi Rice-nak a meghallgatáson való részvételt.

„Bush elnök megértette a fenyegetést, felfogta annak jelentőségét” – mondta most Rice a bizottság tagjainak. Rice ezzel azt volt hivatott cáfolni, hogy a washingtoni adminisztráció nem vette komolyan a vészes előjeleket, és nem foglalkozott az al-Kaida által okozott veszéllyel. Ezt egyébként a Fehér Ház korábbi terroristaellenes biztonsági főnöke, Richard Clarke állította, aki négy amerikai elnök alatt szolgált, köztük George W. Bush és az idősebb George Bush alatt is. Clarke szerint Bush csak Irakra koncentrált, és ezért hanyagolta el az olyan fenyegetéseket, mint amilyeneket az al-Kaida jelentett a nemzetbiztonságra.

A mostani bizottsági meghallgatáson Rice megismételte azt a korábban is ismert, az ifjabb Bushtól származó kijelentést, miszerint „fáradt ahhoz, hogy legyek után kapkodjon”. Ez arra vonatkozott, hogy nem akart szeptember 11-e előtt az al-Kaida minden egyes akciójára választ adni.

A BBC szerint Rice tanúvallomása kulcsfontosságú a Fehér Ház számára, hiszen a hivatalban lévő elnök központi kérdést csinált abból, hogy ő figyelembe veszi a nemzetét érő fenyegetéseket. Rice számára is lényeges a nyilatkozattétel, ugyanis a BBC szerint a színesbőrű politikusnő szóba került mint esetleges későbbi, potenciális külügyminiszter-jelölt, illetve akár még az elnöki posztra esélyesként is tekintenek rá egyesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik