Belföld

Felgyorsulhat a privatizáció üteme

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. idei évi üzleti tervében 45 tételesen meghatározott tranzakció szerepel, amelynek fele egymilliárd forint feletti bevételt eredményez – tudta meg a Magyar Nemzet.

Bár az igazgatósági döntést a vagyonkezelő még nem hozta nyilvánosságra, a napilap úgy tudja, hogy az államnak két döntő szempontja van a maradék vagyon kiárusításában: a vételár és a legkisebb kötelezettségvállalás.

Várhatóan a hét elején dönt a parlament a szavazatelsőbbségi, vagy ismertebb nevén aranyrészvény megszüntetéséről, jelentős átalakításáról. Ez azt jelenti, hogy olyan cégektől kívánja megszüntetni az állam minden előjogát, mint az OTP Rt., a Pick Szeged Rt., a Zsolnay Porcelángyár, a CD Hungary, valamint a Hungexpo Rt. A napilap úgy tudja, hogy az ÁPV Rt. a privatizáció újraindításával és felgyorsításával nettó forrásigénylőből ismét jelentős nettó költségvetési befizetői pozícióba kíván kerülni, s e szerint idén 146 milliárd forintos, míg 2005-ben 200 milliárd forintot meghaladó költségvetési befizetést tervez.

Idei üzletek

A Magyar Nemzet információi szerint az ÁPV Rt. a következő években két jelentős ágazatot érintő privatizációt akar megvalósítani. Idén meg akar szabadulni az agrártársaságaitól, míg 2005-ben piacra dobja mind a 24 Volán-társaságát. Az idei év kiemelt feladatának tartja a vagyonkezelő a többségi tulajdonú társaságok középtávú stratégiájának megújítását, valamint a tartós állami tulajdonban maradó erdőtársaságok esetén elkészült erdő-tanulmány alapján a portfólió stratégiai és szervezeti ésszerűsítését.

Idén a bevételek éves tervezett összege 334,9 milliárd forint, melyből 78,2 milliárd forint a tényleges pénzmozgás nélküli kompenzációs tétel. A Postabank Rt. privatizációjának elszámolása kapcsán jelentkező kötelezettség ellentételezése 33,9 milliárd forint tőke és 44,3 milliárd forint osztalékelvonás a Magyar Posta Rt.-től. A privatizációs bevétel 230 milliárd forint, amelyből 222,3 milliárd forint a társasági részesedések értékesítési bevétele.

Bár az Antenna Hungária (AH) privatizációjához szükséges kormányhatározat még mindig nem született meg, az ÁPV Rt. három értékesítési koncepciót készített. Az egyik szerint szóba jöhet a tőkepiaci értékesítés (esetleg tőkeemeléssel kombinálva), tőzsdei szereplők számára történő nyilvános értékesítés útján. A másik lehetőség a szakmai befektető részére történő értékesítés: az ÁPV Rt.-nél meglévő csomag egyben, szakmai befektető részére történő értékesítése. A harmadik variáció a részben szakmai, részben pedig tőkepiaci értékesítés. Az AH 73 százalékos részvénycsomagjának értékesítéséből 2004-ben az üzleti terv 13 milliárd forint nagyságú bevétellel számol.

Az ÁPV Rt. tulajdonában 22,2 százalék Forrás-törzsrészvény, valamint 85,19 százalék osztalékelsőbbségi részvény maradt. A részvények értékesítése többféle tőkepiaci módszerrel lehetséges, de valamennyi esetben csak a meglévő nagytulajdonosok irányába van reális értékesítési lehetőség. A Forrás Rt. részvényeinek idei eladásából az ÁPV Rt. hárommilliárd forintos bevétellel számol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik