Belföld

Egytized százalékponttal magasabb a negyedik negyedéves GDP

A bruttó hazai termék (GDP) 2003 negyedik negyedévében 3,6 százalékkal, az év egészében pedig 2,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A közölt éves GDP növekedés megegyezik a március elején nyilvánosságra hozott adattal, míg a negyedik negyedéves növekedést 0,1 százalékponttal felfelé módosította a KSH.

A közlemény szerint szezonálisan kiigazítva 2003 negyedik negyedévében a növekedés 1 százalék volt az előző negyedévhez képest. Egy évvel korábban, 2002-ben a GDP az utolsó negyedévben 3,9 százalékkal nőtt. A KSH revíziós politikájának megfelelően közreadta a 2002. évre vonatkozó végleges éves GDP adatokat is: a bruttó hazai termék tavalyelőtti növekedési üteme az előzetesen közölt 3,5 százalékhoz képest nem módosult.

A közlemény szerint 2003 IV. negyedévében a magyar gazdaság tovább élénkült, amihez termelési oldalról elsősorban az ipar teljesítményének gyorsuló növekedése járult hozzá. A bruttó hazai termék a III. negyedévi 2,9 százalékos emelkedés után a IV. negyedévben 3,6 százalékkal nőtt.

A GDP értéke 2003-ban folyó áron 18.574 milliárd forint volt. Egy főre vetítve a bruttó hazai termék összege 1,834 millió forint volt, ami a Magyar Nemzeti Bank éves átlagárfolyamán átszámítva 7.233 eurónak felel meg: vásárlóerő-paritáson hozzávetőleg 13-14 ezer euróra tehető.

Az elmúlt év IV. negyedévében az árutermelő ágazatok hozzáadott értéke 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami elsősorban az ipar bővülő teljesítményéből adódott.

Az építőipar 4,2 százalékos növekedést, a mezőgazdaság 4,8 százalékos visszaesést mutatott 2003 IV. negyedévében. Az árutermelő ágazatok hozzáadott értéke 2003-ban 1,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A KSH adatai alapján a szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva 3,0 százalékkal bővült a negyedik negyedévben. Valamennyi szolgáltatási ágazatban növekedés volt.

A szolgáltatási ágazatok együttesen 3,4 százalékos növekedést értek el 2003-ban az előző évhez viszonyítva. Tavaly a IV. negyedévben lassult a háztartások fogyasztási kiadásainak korábbi dinamikus növekedése: az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,2 százalékkal bővült, összhangban a reálkereset növekedésének csökkenő ütemével, aminek az I. negyedévi 14 százalékos üteme a IV. negyedévben 3 százalék alá csökkent.

A KSH adatai szerint tavaly a háztartások fogyasztási kiadása a 2002. évi kiugróan magas, 10,3 százalékos növekedés után mérséklődött, és az előzetes adatok szerint 7,6 százalékkal emelkedett.

A fogyasztási kiadások és a természetbeni társadalmi juttatások együttes hatására a háztartások végső fogyasztása a IV. negyedévben 4,4 százalékkal, az év egészében pedig előzetesen 6,5 százalékkal emelkedett 2002. évi bázishoz képest.

A közösségi fogyasztás a IV. negyedévben 2,8 százalékkal, az év egészében 1,9 százalékkal nőtt. A végső fogyasztás mindezek következtében a IV. negyedévben 4,2 százalékos, a 2003. évben 5,9 százalékos növekedést mutatott 2002 azonos időszakához viszonyítva.

A KSH szerint a bruttó felhalmozás növekedése megállt, sőt 4,1 százalékkal csökkent 2002. IV. negyedévéhez képest. Az elmúlt év egészében így a bruttó felhalmozás 4,2 százalékos emelkedése mutatható ki 2002 azonos időszakához képest az előzetes adatok szerint.

Az áruk és szolgáltatások exportja a 2003 első három negyedévében megfigyelt kis mértékű növekedés után felgyorsult, a IV. negyedévben 17,0 százalékkal, a 2003. év egészében 7,2 százalékkal növekedett. Az import a IV. negyedévben az exporténál kisebb ütemben, 13,4 százalékkal, az év egészében pedig az exportét meghaladó ütemben, 10,3 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik