Belföld

MSZP-s támadás az államfő ellen a parlamentben

Szokatlanul keményen bírálta a köztársasági elnököt Katona Béla szocialista frakcióvezető-helyettes tegnap a parlamentben.

“Nem lehet büszke a köztársasági elnök úr, hiszen nem tudott ellenállni az őt közjogi pozícióba juttató Fidesz nyomásának. Nem az emberek érdekeit tartotta szem előtt, hanem – nem első alkalommal – részt vállalt az ellenzék politikai hecckampányában” – idézi a Magyar Hírlap Katona Béla (MSZP) szavait azzal az alkotmánybírósági határozattal kapcsolatban, amely alkotmányellenesnek találta a pénzügyi felügyeletről szóló törvényt.

“Sem elnöki, sem jogászi tekintélyének nem tett jót, hogy az általa benyújtott kifogásokat az Alkotmánybíróság megalapozatlannak találta, és egytől egyig elutasította” – folytatta Mádl Ferenc ostorozását Katona, aki elismerte, hogy egy – az elnök által egyébként nem kifogásolt – részletben valóban hibát követtek el, vagyis nem rendezték megfelelően a pénzügyi felügyelet átalakításának időszakában a szervezet vezetését.

A szocialista politikus reméli, hogy a kijavított javaslatot most már az ellenzék is megszavazza. Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár a kormány nevében azt válaszolta, hogy az új jogszabályszöveg már el is készült, s az a jövő héten az Országgyűlés elé kerülhet.

A köztársasági elnök titkársága válaszul közleményt adott ki, mely szerint Mádl Ferencnek alkotmányos kötelessége az Alkotmánybíróság állásfoglalását kérni, ha egy törvényel kapcsolatban alkotmányos aggályai támadnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik