Belföld

Jogi keresetek illegális fájlcsere miatt

A amerikai zeneipar főbb cégei összesen 532 személy - köztük magánszemélyek - ellen nyújtott be jogi kereseteket, azzal vádolva őket, hogy 21 egyetem számítógépes hálózatai segítségével, illetve magánszemélyként az interneten illegálisan cseréltek digitális zenei fájlokat.

Az amerikai Recording Industry Association of America (RIAA) több nagy zenei cég nevében indította szerzői jogi akcióját: ez az első alkalom, hogy kereskedelmi csoport felhasználókat perel be egyenrangú hálózatokon végzett zenecserék miatt. Míg tavaly négy egyetemistát pereltek be azért, mert fájlmegosztó központok működtetésével több ezer zeneszám letöltését tették lehetővé mások számára, a mostani esetben már egyenrangú hálózatokon való terjesztés miatt indították a kereseteket.

A beperelt személyek közül 89-en több állam egyetemi hálózatain, 443-an pedig kereskedelmi internet-hozzáféréssel követték el a szerzői jogsértést. A keresetek szerint jelentős mennyiségű zenei fájl cseréjéről van szó, amelyek jelentős bírság kiszabásával járhatnak. Korábbi esetekben átlag 3 ezer dollár volt a büntetés mértéke egy-egy esetben.

A RIAA elnökének nyilatkozata szerint: világos üzenetet kívánnak küldeni, hogy a zeneletöltések, illetve zenecserék az egyenrangú hálózatok – tehát magánszemélyek – között is illegálisak, és ezek következménnyel járnak. A RIAA szerint az ilyen illegális akciók maga a zene kreatív jövőjét ássák alá.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.