Belföld

Tokodi Üveggyár – 1,5 milliárdot követel a környezetvédelmi tárcától

Megállapodott az energiaszállítókkal szolgáltatásaik szüneteltetéséről a krízishelyzetbe került Tokodi Üveggyár Kft. A megállapodás célja az volt, hogy a társaságnál ne keletkezzenek többletköltségek; a 320 dolgozó túlnyomó többsége a termelés leállítása óta szabadságát tölti - tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t Bodáné Cser Erzsébet vezérigazgató.

A vezérigazgató emlékeztetett: a Tokodi Üveggyár március 2-án jelentette be, hogy csődeljárást kezdeményezett maga ellen, mert a tervezett, a gazdaságtalan és környezetterhelő technológiákat leváltó beruházásait a környezetvédelmi hatóságok sokszoros határidő túllépése miatt nem tudta megkezdeni. Ugyanakkor az időközben elöregedett, balesetveszélyessé vált technológiával a gyár a továbbiakban gazdaságosan nem üzemeltethető.

A közlemény szerint Magyarország harmadik legnagyobb üvegipari vállalata március 5-én állapodott meg a vele kapcsolatban álló energiaszolgáltatókkal szolgáltatásaik szüneteltetéséről. A vállalat vezetése a csődeljárásra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően arra törekszik, hogy a csődeljárás ideje alatt a környezetvédelmi hatóságokkal, az MFB Rt.-vel és a hitelezőkkel olyan megállapodást kössön, ami lehetővé teszi a társaság tevékenységének folytatását.

Az üveggyár internetes honlapján Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter levelében ugyanakkor az olvasható: a tervezett beruházás engedélyezési eljárásában részt vevő hatóságok egyike sem követett el jogsértést, mindegyik eljárás a jogszabályban meghatározott ügyintézési határidők betartásával folyt.

A miniszter azt is közölte a társaság vezérigazgatójával, hogy a társaság által felajánlott peren kívüli egyezségét nem áll módjában elfogadni. Az üveggyár ugyanis a bírósághoz fordult, hogy az engedély kiadását elhúzó elsőfokú államigazgatási szervek, a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség és az Észak-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség, valamint a másodfokú környezetvédelmi hatóság, a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség államigazgatási eljárásával kapcsolatban a cég felmerült kárainak a megítélésére kötelezze.

Az üveggyár követelése csaknem másfélmilliárd forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik