Belföld

Lesz plázs idén nyáron Budán is

Engedélyezte a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága szerdai ülésén, hogy a budai Duna-parton a tavalyi pesti plázshoz hasonló rendezvényt tartsanak.

A Petőfi híd és a Lágymányosi híd közötti, “Új Buda Part” elnevezésű kulturális és sportrendezvényt július 10. és augusztus 5. között tartják. Az augusztusban egy nappal később kezdődő pesti plázshoz hasonlóan, ennek a rendezvénynek is fizetnie kell a vendéglátó helyek után, illetve egyik programon sem lehet majd reklámokat kihelyezni.

Többségi szavazással a bizottság, az ESMA Kft. ismételt kérelmére, év végéig hozzájárult ahhoz, hogy 52 darab reklámtáblát továbbra is működtethessenek az Alkotás úton. Az év végéig havi 80 ezer forintot fizet a cég az egyenként egy négyzetméteres táblákért. A január és március közötti engedély nélküli táblahasználatot pedig kedvezményes díjtétellel, egyszeres díjjal kell a cégnek megtérítenie.

Elutasította a bizottság az ESMA Kft.-nek azt a megismételt kérelmét, hogy 2005. augusztus végéig nyolc helyszínen tíz hulladékgyűjtő edényt tartson fenn. A cég a főváros szelektív hulladékgyűjtő programjára utalva azt kérte, hogy a három nyílással, de jelenleg semmilyen felirattal nem rendelkező gyűjtőedényeket tekintsék szelektív hulladéktároló helynek.

A kft. ezzel azt szerette volna elérni, hogy a modernebb, városképileg elfogadhatóbb szeméttárolók után ne kelljen közterület-használati díjat fizetnie. A képviselők aggályosnak tartották azt, hogy az engedély birtokában a cég utólag reklámokat helyezhetne el a szemétgyűjtőkön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik