Belföld

A bolgárok tovább halogatják a BTC privatizációját

A bolgár kormány ismét elhalasztotta a bolgár távközlési vállalat (BTC) eladását az Advent amerikai befektetési alapnak. A kormány a múlt hónapban február 20-át jelölte meg a szerződés aláírásának dátumaként, de a ceremónia elmaradt.

Az állam 230 millió euróért a BTC 65 százalékát adja vagy adná el az Adventnek, de az aláírást – zűrzavaros jogi és politikai bonyodalmak miatt – közel két éve halogatják. Az ügyben illetékes privatizációs ügynökség szóvivője nem nyilatkozott a legújabb halasztásról. Hírügynökségi értesülések miatt most az osztalék és egy mobilkoncesszió körüli vita miatt maradt el az aláírás. Bennfentesek szerint a kormány szeretné megkapni a BTC tavalyi teljes osztalékát, amely 200 millió leva (100 millió euró).

Az Advent eredeti ajánlatát 20 millió euróval emelte, és megígérte, hogy 700 millió eurót fektet a vállalkozásba a következő öt évben. Vállalta, hogy csak 4000 embert bocsát el a 24 800-ból a tervezett 8800 helyett.

Az Adventen kívül egyedül a Turk Telecom és a Koc Holding konzorciuma pályázott a bolgár távközlési vállalatra, ajánlata 215 millió euró volt.

Az Advent tavaly márciusban, miután a török konzorciumot legyőzve megnyerte a pályázatot, előszerződést írt alá a bolgár privatizációs ügynökséggel. A kormány azonban nem véglegesítette a megállapodást, ami kisebb diplomáciai vihart kavart Szófia és Washington között. A jogi vitákra a bolgár legfelsőbb bíróság már pontot tett szeptemberben, jogerősen pályázatnyertesnek ítélve az Adventet.

Bulgáriában az ellenzéki pártok, a szakszervezetek és hivatalos személyek is ellenzik a BTC távközlési vállalat értékesítését, mert elégedetlenek a kialkudott árral. A múlt héten a török kisebbség MRF pártja, amely a kormánykoalícióhoz tartozik, ugyancsak elégedetlenségét fejezte ki az eladás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik