Belföld

Tíz magyar katona sérült meg Irakban

Négy iraki halt meg egy öngyilkos merényletben, amely al-Hillában, a lengyel és magyar csapatok szálláshelyénél történt. A magyarok közül tíz katona sérült meg, kettő állapota közülük súlyos, de nem életveszélyes a FigyelőNet értesülései szerint.

A Honvédelmi Minisztériumtól a FigyelőNet megtudta, hogy az Irakban lévő lengyel-magyar bázis bejáratához két teherautó hajtott, helyi idő szerint reggel 7 óra 10 perckor. Valószínűleg a tervük az volt, hogy a mindkét teherautóban lévő bombák közül az egyik a védművet robbantja fel, vagyis a tábort védő betonelemeket, a másik pedig a táborba bejutva robbantotta volna fel magát. Az első teherautónak azonban nem sikerült áttörnie a védművet, a másik így szintén idő előtt robbant fel.


A magyar katonák közül tízen sérültek meg a robbanások következtében – mondta el a FigyelőNetnek Matyuc Péter honvédelmi minisztériumi főigazgató. Közülük két személy állapota súlyos, de nem életveszélyes.


A sérüléseket a táborban az okozta, hogy a detonáció következtében betörtek az üvegablakok, és a szilánkok több embert is megsértettek. (Az Index internetes újság szerint az egyik sérültet – aki a nyakán sebesült meg – már meg is operálták a közeli Babilonban. A másik sebesült a szemén szenvedett sérüléseket.)


Matyuc Péter hangsúlyozta, hogy az öngyilkos merényletek nyomán megszigorították a biztonsági intézkedéseket Al-Hillában. Ez a merénylet azonban nem befolyásolja azt, hogy a magyar katonai szállítózászlóalj teljesíti küldetését, vagyis a magyarok folytatják az iraki missziót. Matyuc egyelőre nem tudott tájékoztatást adni a koalíciós erők többi nemzetének veszteségeiről. Az al-Hilla táborban ugyanis más országok katonái is állomásoztak. A magyarok egyébként kőépületekben voltak elszállásolva.


A magyar Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a Magyar Honvédség felvette a kapcsolatot az Irakban megsérült katonák hozzátartozóival, és tájékoztatta őket az eseményekről.


A lengyelek is tájékoztattak

Robert Strzelecki alezredes, a lengyel kontingens szóvivőjének tájékoztatása szerint, amelyet a PAP lengyel hírügynökség idézett, két személygépkocsi szerdán reggel helyi idő szerint negyed nyolckor (közép-európai idő szerint negyed hatkor) megkísérelte áttörni a bázis bejáratát védő betonakadályt. A lengyel őrség az egyik gépkocsira tüzet nyitott, a másik gépkocsi pedig, amely meg volt rakva robbanóanyaggal, felrobbant, amikor a betonfalnak ütközött.

A két terrorista maradványait a támaszponttól 200 méternyire találták meg, ami a robbanás erejéről tanúskodik. A logisztikai támaszponttól néhány kilométerre található Babilon lengyel katonai táborban tartózkodó újságírók arról számoltak be, hogy ugyanebben az időben két robbanás hangját hallották.

A robbanás következtében összeomlott egy nem katonai rendeltetésű épület a bázison kívül. “Gyanítjuk, hogy az épületben polgári személyek voltak” – mondta Strzelecki alezredes. A helyszínen tart a mentőakció, amelyben az iraki rendőrség is részt vesz. A támaszpont környékét egy gyors reagálású alegység kutatja át. 

A lengyel irányítású közép-déli iraki övezetben egy csaknem tízezer fős nemzetközi hadosztály állomásozik, melynek keretében mintegy 2500 lengyel és 300 magyar katona is szolgál – írja az MTI.

Tíz magyar katona sérült meg Irakban 1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik