A német DZ Bank több mint 400 százalékos árfolyamon adja el a takarékszövetkezeteknek a Takarékbankban birtokolt több mint 70 százalékos részesedését. Ennek ellenére a DZ Bank "többet kapott az ügylettől, mint amennyit belerakott" - jelentette ki Franz Otto, a Takarékbank ügyvezető igazgatója kedden.
A takarékszövetkezetek a 2003 decemberi megállapodás szerint legkésőbb 2004 végéig a jelenlegi 23,05 százalékos részesedésük mellé 48,5 százaléknyi Takarékbank-részvényt vásárolnak, majd opciós joguk alapján 2007 végéig további 23,44 százaléknyi részvényt szereznek. A vételárról már a tavaly decemberi megállapodáson megegyezés született: e szerint több mint 70 százaléknyi részvényért 28,5 millió eurót fizetnek több lépésben - mondta az integrált takarékszövetkezet nevében nyilatkozó Szőke András.

Ajánlott videó
- 21:13 Ha nincs közfelháborodás, nem jut el az ügy a Kúriáig – fordulat a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt szexuális erőszak ügyében
- 21:08 Vitézy: Új tram-train rendszer jöhet Miskolc körül
- 20:50 Lautaro Martínez 91. perces góllal előzte meg Nyers Istvánt az örökranglistán
- 20:24 A nap hírei - 2026. 09. 05.
- 20:22 Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
- 20:06 Memóriavesztés, lavinák, abúzus és egy rossz vicc – ezeket olvastuk augusztusban
- 19:41 Soha nem látott még a világ ilyen Bundesliga-újoncot
- 19:36 Ötöslottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 19:29 Miss World 2026: a dominikai indulót választották a világ legszebbjének
- 19:16 Megszületett Natalie Portman harmadik gyereke – már fotó is van róla
- 19:07 Kutyapárt: Kovács Gergőék helyett új vezetőket választottak
- 18:34 Már rekordnak számít, mennyire balszerencsés Tóth Alex klubja
- 18:33 Titkos migráns alagutak a belarusz-lett határon – hibrid támadás az EU ellen?
- 18:30 Lenyűgöző, ahogy ez a robotporszívó lábra áll, majd megmássza és letakarítja a lépcsőket
- 17:58 Magyar Péter: Jutalmat és kitüntetést javaslok a paksi védekezésben résztvevők
- 11:53 Juhgázolás miatt félreálló lengyel turistabuszba rohant egy magyar pótkocsis teherautó a zalai Keménfánál
- 13:24 Magyar Péter Kapitány Istvánnal vette át, mi legyen az üzemanyagárral
- 11:07 Magyar Péter: Ahogy vállaltuk, felszámoljuk a közpénzzabrálást a dohány- és a kaszinókoncesszióknál; felkészül a 35 éves autópálya-koncesszió
- 05:59 Videón, ahogy telibe talál a villám egy férfit, aki utána felkel, és bemegy egy házba
- 11:56 „Jó esetben három, rosszabb esetben két éve van hátra a vesepótlásig” – Katalin története a struccpolitikától az élő donoros vesetranszplantációig
- 05:53 Itt az új világtérkép, a régi eltöröltetik – csak az USA szavazott ellene
- 11:16 Síró őzet mentettek a XII. kerületben – videó
- 19:36 Ötöslottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 09:49 Alig maradt valami a Tabánból a nagy tragédia után
- 05:28 Vádalkuval megúszhatja a három kisgyermekét megfojtó, tolószékes anya
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!