Belföld

Nem döntöttek sem az M5-ösről, sem a miniszteri posztokról

Reggel kilenctől nagyjából este fél hétig tartott szerdán a kormányülés a Belügyminisztérium budapesti vendégházában.

A Magyar Hírlap információi szerint a miniszterek “tájékoztatót hallgattak meg” az M5-ös állam által való megvásárlásának lehetséges módozatairól, azonban semmiféle új döntés nem született. A megoldáson dolgozik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

A kormány tagjai elsősorban a politikai és gazdasági helyzetről vitatkoztak, és az ezekről szóló legújabb elemzéseket tekintették át. Az egyik résztvevő szerint sem kitörő optimizmus, sem “világvége-hangulat” nem jellemezte a megbeszélést, a miniszterek alapvetően “realistán” vitatkoztak arról, mely pontokon lenne szükség változtatásra a gazdaságban és a kommunikációban.

A kormányülés tapasztalatait felhasználják Medgyessy Péter miniszterelnök február 16-ai országértékelő beszédének elkészítésénél.

Kuncze Gábor sem kívánt nyilatkozni az M5-ös átvételével kapcsolatos kérdésekre. A szabaddemokrata pártelnök azt mondta, sem az SZDSZ-en belül, sem az MSZP, valamint a kormány és az SZDSZ között nem volt még szó arról, kik legyenek a kormányból hamarosan távozó miniszterek, Lévai Katalin és Juhász Endre utódai, illetve arról, hogy mi legyen a közeljövőben megüresedő posztok sorsa. – Az erről szóló sajtóbeszámolók hírlapi kacsák – tette hozzá Kuncze.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik