Belföld

Felmentették Sándor István rendőrtisztet, a Papát

A Fővárosi Bíróság hétfőn első fokon valamennyi vád alól felmentette Sándor Istvánt, az egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) nyugalmazott alezredesét. A büntetőeljárás részleteit azonban nem ismerheti meg a közvélemény, ugyanis az aktát 85 évre államtitokká nyilvánították.

A titkosítás miatt az ítélet rendelkező részének ismertetését követően a döntés indoklása is zárt ajtók mögött folytatódott.

Sándor István nyugalmazott rendőr alezredes Papa fedőnéven, a KBI operatív tisztjeként vett részt 1997 és 1998 között az olajügyek titkos nyomozásában. Az rendőrség belső védelmi egysége, az RSZVSZ 1999 őszén jelentette fel hivatali visszaélés miatt. A nyílt nyomozás egy évvel később kezdődött meg. Papát 2000. október 29-én vette őrizetbe a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal, egy nappal azelőtt, hogy az időközben megszűnt parlamenti olajbizottság meghallgatta volna. Sándor István ellen az ügyészség kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által, egy esetben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés, valamint hamis tanúzásra való felbujtás miatt emelt vádat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik