Belföld

Leszállt a Marsra az Opportunity

Három héttel a Spirit után, magyar idő szerint vasárnap hajnali 6 óra 5 perckor leszállt a Mars felszínére a NASA második önjáró robotgeológusa, az Opportunity is.

Az újabb amerikai Mars-kutató robot pontosan három héttel azután ért talajt a vörös bolygón, hogy “ikertestvére”, a Spirit sikeres leszállást hajtott végre. (A Spirittel az elmúlt napokban komoly gondjai támadtak a földi irányításnak, feltehetően a számítógép hibája miatt.)

Ezt a szondát is ugyanazokkal feladatokkal – víz- és életnyomok keresésére – indította el 2003 nyarán a NASA, mint szakasztott mását, de a kijelölt leszállóhelye az égitest másik oldalán, a marsi egyenlítő közelében, a Terra Meridiani síkságon van.

Az Opportunity lapos, sík területen landolt, mintegy 10600 kilométerre attól a helytől, ahol január 3-án a Spirit landolt. A várakozások szerint a Terra Meridiani merőben más táj, mint a Spirit területe, a Gusev-kráter: a vöröses felszín helyett sötét szürke vagy feketés színű talajra számítanak, a terület ugyanis feltehetően gazdag szürke hematitban. A tudósok úgy vélik, hogy valaha a síkság területét is víz borította.

Forrás: www.geographic.hu


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik