Belföld

Tudatmódosító cukorkát evett a Tilos-tüntetés zászlóégetője?

Nem emlékszik semmire a történtekből a Tilos Rádió előtti zászlóégetéssel gyanúsított M. Giorgio Richárd - mondta a Magyar Rádiónak Futó Barnabás ügyvéd védence ügyészségi kihallgatása után.

A gyanúsított azt vallotta, hogy a tüntetésen egy ismeretlen személytől egy szem cukrot kapott, amely azonban a központi idegrendszerre ható gyógyszer vagy akár drog is lehetett.

Futó Barnabás hangsúlyozta, hogy M. Giorgio csak a médiában megjelent felvételekből tudja, hogy részt vett az izraeli zászló elégetésében, de azt akarata ellenére, öntudatlan állapotban tette. Hozzátette: mivel védence három napig őrizetben volt, nem tudták elvégezni rajta a szükséges vizsgálatokat.

Hétfőn egyébként gyorsított eljárásban tárgyalja a bíróság a Tilos Rádió előtti zászlóégetés gyanúsítottjainak ügyét. A Pesti Központi Bíróságon az ügyész várhatóan szóban terjeszti elő a vádat, amelynek konkrét tartalma még nem ismert – jelentette ki a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A nyomozás során kiderült, hogy az izraeli zászló elégetésében részt vett három férfi nem ismerte egymást, csak a bűncselekmény kapcsán találkoztak a helyszínen.

A Rákosmente Polgári Körök Egyesülése szervezésében január 11-én 3-4 ezer ember tüntetett a Tilos Rádió épülete előtt, mert a rádióban szentestén az egyik műsorvezető azt mondta: „kiirtanám az összes keresztényt”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.