Belföld

Erdélyben is fogható lesz a Hír TV

Romániai és szlovákiai kábelhálózatokra kerülésről tárgyal a Hír TV-t működtető társaság.

A tárgyalások jelenleg is zajlanak, már vannak megkötött szerződéseink – közölte Borókai Gábor, a Hír Televízió Rt. vezérigazgatója, a Fidesz-kormány exszóvivője. Reményeik szerint a helyi kábelcsatornákon már az év első felében jelentkezhetnek adásukkal.

A vezérigazgató szerint Erdélyben mintegy 4-500 ezer, Szlovákiában 200 ezer háztartást érhetnek el: ennyi a potenciálisan érdeklődő és a szolgáltatás megfizetésére is képes magyar családok száma. “– Azt, hogy közülük hányan lesznek vevőink, csak a tárgyalások lezárultával tudom megmondani” – tette hozzá.

A 2002 decembere óta működő Hír TV indulásakor – Borókai Gábor akkori közlése szerint – 200 ezer háztartásban volt fogható Magyarországon, néhány nappal ezelőtti nyilatkozata szerint pedig már közel 1,7 millió háztartásban érhető el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik