Belföld

Egyre kedvezőbb alkut kínál a K&H Equities

A korábbinál jóval kedvezőbb ajánlatot tett a K&H Equities egyes ügyfeleinek – tudta meg a Magyar Hírlap. Felgyorsultak a tárgyalások a Kerekedelmi és Hitelbank brókercége, a K&H Equities és a brókerbotrányban érintett ügyfelek között.

A Magyar Hírlap információi szerint az Equities a korábbi háromszázalékos nettó hozamnál jóval kedvezőbb ajánlatot tett az érintettek egy részének. A “tiszta” ügyfelek, akiknek számlamozgása a banki dokumentumokból is egyértelmű, nettó nyolc-kilenc százalékos éves hozamot kaphatnak a brókercégbe tett tőkéjük után, feltéve, ha a megállapodás aláírásával egyidejűleg minden további igényükről lemondanak.

Az ügyfelek egy része – a napilap értesülései szerint – szerint hajlik is ennek elfogadására, többen viszont továbbra is alacsonynak tartják a megajánlott hozamot. Ôk azt kifogásolják, hogy az Equities nem fogadja el a saját alkalmazottja által kibocsátott hivatalos elszámolásokat követelési alapként. Képviselőjük, Magyar György ezért hamarosan beadvánnyal fordul a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF). Ebben arra kérik a felügyeletet, hogy avatkozzon közbe, és kényszerítse ki a korrekt elszámolást. Megítélésük szerint ugyanis a brókercég – és a mögötte álló anyabank – visszaél erőfölényével, jogsértő és megalázó feltételekkel tesz ajánlatot a brókerbotrány kárvallottjainak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik