Belföld

Smart Hungary: 64 nyertes pályázat

A Smart Hungary keretében kiírt, a versenyképes beruházásokat és a regionális vállalati központok kialakítását támogató pályázatokon 64 nyertes összesen mintegy 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter kedden Budapesten.

Csillag elmondta: a versenyképes beruházások támogatására kiírt pályázaton 61, a regionális központok kialakítását segítő tenderen pedig 3 nyertes veheti át a döntést tartalmazó dokumentumot.

A győztesek mintegy 45 milliárd forint összértékű beruházást valósítanak meg, amelyekkel csaknem 3.200 új munkahelyet alakítanak ki. Csillag István elmondta: a két pályázatot az idén is folytatni kívánják a gazdasági versenyképességet segítő operatív program pályázataiként.

A miniszter ismertette: a pályázatokat a gazdaságpolitikai célok megközelítése érdekében gazdaságossági, hatékonysági mutatószámok – így a megtérülési idő, a gyártandó termék nemzetközi versenyképessége, a munkahelyteremtés, a beruházás és a támogatás aránya – alapján értékelték. Hangsúlyozta: előnyt jelentett, ha a beruházás a leghátrányosabb helyzetű öt megye valamelyikében valósul meg.

Tavaly a két pályázatra beérkezett pályázatok bírálata három fordulóban történt. A szakmai bíráló bizottságok javaslata alapján Csillag István összesen 103 pályázat támogatásáról döntött. A cégek 8,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás felhasználásával valósítják meg beruházásaikat, amelyek összértéke 81,7 milliárd forint. A beruházásokkal több mint 5.600 új munkahely kialakítása válik lehetővé.

A versenyképes beruházások támogatására kiírt pályázaton támogatást nyert többek között a Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft., a GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Rt. (GE Lighting Rt.), a Magyar Suzuki Rt. A regionális vállalati központok kialakításának támogatásáról szóló tenderen vissza nem térítendő támogatást kap az Avis Group Business Support Centre Szolgáltató Kft., a Hungarian Alliance Logistics Kft. és a Zenon Termelő és Szolgáltató Kft.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik