Belföld

Prodi a bővítés miatt ellenzi az EU-büdzsé korlátozását

Határozottan ellenzi az Európai Unió költségvetésének kért korlátozását Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint az unió bővítése előtti időszak nem a megfelelő pillanat ilyen javaslatra.

Romano Prodi hétfőn a brit fővárosban, a London School of Economics intézetben elmondott beszédében leszögezte: az unió jövőjét tekintve kötelességének tartja, hogy megvédje azt a rendelkezésére álló források bármiféle reálértékben való csökkentésétől.

Az Európai Unió hat – nettó befizető – tagállama a közelmúltban javasolta, hogy az EU következő hét éves pénzügyi periódusában (2007 és 2013 között) a hazai össztermék (GDP) 1 százalékában maximalizálják a közösségi költségvetést.

Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország és Ausztria azzal indokolta javaslatát, hogy miközben minden tagállamnak “húzni kell a nadrágszíjon”, az EU nem pazarolhat.

Prodi szerint négy hónappal azelőtt, hogy megtörténik az EU legnagyobb méretű bővítése, különösnek számít a pillanat erre a javaslatra. Mint mondta, a májusi bővítést sokan úgy tekintik, hogy az európai földrész első alkalommal válik egységessé történelme folyamán.

Az Európai Bizottság elnöke úgy vélte, hogy 2007-ben elegendő eszköznek kell az európai intézményeknek a rendelkezésére állni ahhoz, hogy eleget tehessenek az európai vezetők által rájuk bízott feladatoknak.

Sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság január 25-én azt a javaslatot terjeszti majd elő, hogy az elkövetkező pénzügyi időszakban is a GDP 1,24 százaléka jelentse az EU költségvetésének plafonját.

Londoni előadásában Prodi megismételte azt a véleményét, hogy amennyiben nem sikerül egyezségre jutni az európai alkotmányról, a kudarc elkerülhetetlenül a kétsebességű Európa kialakulásához fog vezetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik