Belföld

Nyolc százalékkal emelkedik a postások bére

A Magyar Posta Rt. (MP) és az érdekképviseletek megállapodtak a 2004. évi keresetfejlesztés mértékéről és elveiről, s ennek alapján a munkatársak átlagkeresete 8 százalékkal nő ebben az évben - közölte az MP kedden.

“Az elmúlt években nem volt arra példa, hogy a munkáltató és az érdekképviseletek az év első hónapjában megállapodjanak a keresetfejlesztés mértékéről és elveiről, éppen ezért az aláírt megállapodás kiemelt jelentőségű a posta életében” – mondta Szabó Pál vezérigazgató.

A közlemény szerint a szükségességé vált kollektív szerződés módosításáról kedden állapodtak meg az érintette felek. A bértárgyalásokon a munkáltató 6,5 százalékos automatikus alapbérfejlesztésről és a 13. havi alapbér novemberi kifizetéséről egyezett meg az érdekképviseletekkel.

A természetben adott étkezési hozzájárulás mértéke meleg étkeztetésnél január 1-től 5.000 forint lesz havonta, míg hideg étkeztetésnél 3.500 forint. Ez utóbbi munkavállalók három alkalommal 5.000 forint választható juttatásban is részesülnek 2004-ben.

Alapbéremelésen felüli kiemelt bérfejlesztésben részesülnek a fővárosban és az agglomerációban dolgozó egyesített- és távirat kézbesítők, valamint az üzletházi posták munkatársai. Ezen kívül jelentős kiemelést kapnak a társaság gépkocsivezetői és csomagkézbesítői, valamint az Országos Logisztikai Központ budaőrsi telephelyén munkát vállaló kollégák.

A közlemény szerint az MP egyre inkább piaci körülmények között működik, ezért az idei évtől áttért a relatív bértömeg-gazdálkodásra. Ez a piaci körülmények között működő társaságoknál elfogadott és alkalmazott bérgazdálkodási forma a magasabb bevétel elérésére ösztönzi a munkatársakat. Így amennyiben a társaság árbevétele 3,5 milliárd forinttal meghaladja a 151,5 milliárd forintos tervezett bevételt a postások eredményes munkájának köszönhetően, úgy további 3,5 százalékos keresetfejlesztésre lesz lehetőség 2004-ben. Ha ez megvalósul, akkor a MP-nél jelentős, az országos átlagot meghaladó 11,5 százalékos átlagkereset fejlesztésre kerül sor 2004-ben – áll a közleményben.

A közlemény alapján a munkáltató azt is vállalta, hogy február végéig kidolgozza a szakszervezetek által igényelt egységes társasági ösztönzési rendszert, ami 29 ezer postást érint. Ennek alapján a 2,1 milliárd forintos ösztönzési keretből negyedévente azok a forgalomban dolgozó kézbesítők és felvevők részesülnek eladás ösztönzési pontrendszer alapján, akik értékesítési munkájukkal közvetlenül hozzájárulnak az árbevétel növekedéséhez.

A bértárgyalással párhuzamosan a munkáltató egyeztetést folytatott a kollektív szerződés módosításairól is. A közlemény szerint hosszú évek óta megfogalmazott problémát sikerült rendezni a pótlékok, az ösztönzők, a szociális juttatások egységes rendszerének kialakításával: a hosszú postai munkaviszonnyal rendelkező kollégák kiemelt felmondási időben, végkielégítésben és törzsgárda juttatásban részesülnek ez alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik