Belföld

Január 24-ig postázzák az adócsomagokat

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) január 24-ig postáz ki mintegy 2,4 millió adóbevallási csomagot azoknak, akik tavaly saját maguk készítették el bevallási íveiket - mondta Király László György, az adóhivatal elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy jelentős változások nincsenek az előző évi bevalláshoz képest. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra: az elmúlt évek gyakorlata alapján érdemes gondosan átolvasni a bevallási útmutató adóhitellel kapcsolatos magyarázatát, és az adózóknak alá kell írniuk a bevallási íveket, akkor is, ha azt az internetről töltötték le. Kisebb változások történtek a bevallási íven a törvénymódosítások miatt.


Így például az árfolyamnyereségből származó jövedelem adókötelezettségének eltörlése nyomán nincs külön tábla az árfolyamnyereségből és az összetett határidős tőzsdei ügyletekből származó jövedelem kiszámítására. Emellett az összevont adóalap utáni adóból levonható kedvezmények köre bővült, ezért külön sor található a nyomtatványon a felnőttképzés díjához és külön sor a számítógépek beszerzéséhez kapcsolódó adókedvezmények érvényesítéséhez. Király László György elmondta: már elérhető az adóhivatal honlapján az internetes bevallási ív és a kitöltést segítő program.


Emellett január 19. és március 20. között a 06-80-630-063-as zöldszámon is lehet érdeklődni a bevallásokkal kapcsolatban. Az önadózóknak munkáltatóik január 31-ig kötelesek odaadni az elmúlt évi jövedelmükről szóló igazolást. Ez alapján először február 16-án az egyéni vállalkozó, valamint az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett adóalanyoknak kell bevallást beadniuk. A törvény szerinti határidő február 15. vasárnapra esik, ezért tolódik ki egy nappal a bevallás ideje. A többi magánszemélynek március 20. a határidő, mivel azonban ez a nap szombatra esik, a bevallást március 22-ig lehet feladni az adóhivatalnak.


Király László György elmondta, hogy a 2,4 millió kipostázott adócsomagból 600 ezer darab nem tartalmaz adóíveket, mivel azoknak akik tavaly internetes íven nyújtották be bevallásaikat, ezt nem küldték el. Ez az adóhivatal számára megtakarítást jelent, így a tavalyi 1,25 milliárd forint után az idén 1,1 milliárd forint költséggel számolnak az adóbevallásokkal kapcsolatban.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik