Belföld

Csehország nem bővíti a temelíni atomerőművet

Vladimír Spidla cseh kormányfő nemet mondott a sok vitát kiváltó temelíni atomerőmű bővítésére kidolgozott ipari minisztériumi tervre.

Az ország jövőbeni eneriastratégiájában nem számolnak a dél-csehországi erőmű két új reaktorral való bővítésével – mondta a szociáldemokrata politikus a CT televízióban. Az ipari minisztérium 2010-ig tervezte megépíteni a két új atomreaktort, amivel kiváltotta Bajorország és Ausztria tiltakozását. A cseh kormány rövidesen dönt a stratégiáról – mondta Spidla.


A cseh szociálliberális kormány, a német kormánytól eltérően, nem tervezi az atomenergia feladását. Milan Urban ipari és kereskedelmi miniszter tavaly novemberben felújította az eredeti szovjet terveket, amelyek szerint Temelínben eleve is négy reaktort kellett volna építeni. Az 1989-es rendszerváltás után a cseh kormányok módosították ezeket a terveket, és jelenleg csak két, egyenként 1000 megawatt kapacitású atomreaktor működik Temelínben.


A Linztől 100 kilométerre északra és Münchentől 230 kilométerre észak-keltre lévő temelíni atomerőmű befejezése, illetve üzembe helyezése ellen éveken keresztül élesen tiltakoztak az osztrák, a bajor és a cseh környezetvédők. A cseh lakosság nagy többsége viszont nem tartja veszélyesnek Temelínt, amiképp a nemzetközi tudományos fórumok sem. Az erőmű 2000-ben történt üzembe helyezése óta több üzemzavara volt. Temelín mellett Csehországban a morvaországi Dukovanyban működik atomerőmű.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik