Belföld

15 ezer fővel növeli alkalmazottai számát az IBM

A világ elsőszámú számítógép-gyártója, az amerikai IBM az eredetileg tervezettnél 50 százalékkal több, 15 ezer új dolgozót alkalmaz az idén, elsősorban a szoftvergyártás és a szolgáltatások területén.

 Az álláshelyek számának növelését számítástechnikai ágazat élénkülése teszi lehetővé. A cég személyi ügyekért felelős alelnöke szerint az új álláshelyek mintegy 30 százalékát – 4500-at – az Egyesült Államokban létesítik. Ezzel a konszern teljes foglalkoztatotti létszáma közel 5 százalékkal, 330 ezerre nő. Ez a szám 1991 óta a legmagasabb. Az IBM alkalmazottainak több mint fele az Egyesült Államokon kívüli munkahelyeken dolgozik. A konszern tervezi, hogy az idén még mintegy 4 ezer amerikai álláshelyet fejlődő országokba telepít át.


Az amerikai International Business Machines Corp. az információs technológiai piac bővülését meghaladó növekedési ütemet akar elérni az idén. Fordulatot lát a vállalatok informatikai beruházásaiban: a felhasználó cégek kockázatvállalási hajlandósága nő. Az IBM több éven keresztül évi 10 százalékkal kívánja növelni egy részvényre jutó nyereségét, nem utolsó sorban részvény-visszavásárlások révén.


Az IBM tavalyi harmadik negyedévi tiszta nyeresége 1,8 milliárd dollár, részvényenként 1,02 dollár volt, 36 százalékkal több a tavalyelőtti harmadik negyedévi 1,3 milliárd dollárnál, részvényenként 76 centnél. A javulás a szoftver- és szolgáltatási felvásárlásoknak köszönhető. Az IBM bevételei 9 százalékkal 21,5 milliárd dollárra nőttek 19,8 milliárd dollárról. Az értékesítést segítette a gyenge dollár.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik