Belföld

Fegyveres őrökkel repül a Malév Amerikába

Még ezen a héten egyeztetnek a rendőrség vezetői a Malév Rt.-vel a fegyveres kísérőkről a légitársaság tengerentúli járatain - mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-nek.

Az amerikai kormány rendelete alapján január elejétől a külföldi légitársaságoknak fegyveres utaskísérőt kell biztosítaniuk az Egyesült Államokba irányuló járataikon, ha erre az amerikai hatóságok felkérik őket.

Garamvölgyi László elmondta: egyelőre nincsenek konkrét információi a rendőrségnek arról, mikortól, milyen járatokon, milyen létszámban kell biztosítani a légi marsallokat, illetve milyen fegyverzettel vagy esetleg a nélkül. “Az azonban kétségtelen, hogy itt csak rendőr teljesíthet szolgálatot, nagy valószínűséggel a Készenléti Rendőrség Terrorelhárító Szolgálata fogja ezt a kontingenst biztosítani” – közölte a szóvivő.

Mint mondta, konkrét információik nincsenek az amerikai előírásról, mert az amerikai fél a társaságot kereste meg, így a rendőrségnek a Malévtől kell megkapnia a szükséges információkat. Megjegyezte: a még nyitott kérdések rendezése után tisztázni kell például a szolgáltatás ellentételezésének ügyét is. “A szolgáltatásért ellentételezésre számítunk: a rendőrök napidíját, szállását, étkezését biztosítania kell felfogásunk szerint a légitársaságnak” – mondta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik