Belföld

Hálók a hálón – szociális kapcsolódások az interneten

A neten szerveződő kapcsolati hálók számos jellemzője már jól körülhatárolható. Csak az nem, hogy mitől olyan népszerűek.

Várady Zsolt internet-fejlesztő tavaly áprilisban a világháló egyik rejtett zugába eldugott kis programmal lepte meg barátait, amelyen regisztrálhatták nevüket és kedvenc háziállatukat, megjelölhették ismerőseiket, és így feltérképezhették a baráti társaságot átszövő ismeretségi szálakat. A program ma is lényegében változatlan módon fut egy honlapon (www.wiw.hu). A folyamatosan növekvő „baráti kör”, a WIW (az elnevezés a Who is who rövidítéséből származik) jelenleg több mint 40 ezer tagból áll, akiket 350 ezernyi – baráti, szerelmi, üzleti, óvodai, iskolai, sportköri, tánckari, grundról származó, közös ellenség ellen szövődött és még ki tudja milyen egyéb – kapcsolatszál fűz össze.

Nagy testvérek  

SIXDEGREES.COM  (jelenleg fejlesztés alatt): az elsőként színre lépő internet-alapú szociális háló 1997-ben még „megelőzte korát” és nem tudott igazán naggyá nőni.
FRIENDSTER.COM: a jelenleg legismertebb és talán legnagyobb hálózat, amely több millió tagot mondhat magáénak, és kimondottan internet-flörtre, romantikus ismerkedésre specializálódott.
LINKEDIN.COM: az üzleti világban igyekszik kamatoztatni a szociális hálózatépítés tapasztalatait: személyes profilokra és leinformálható kapcsolatokra építő rendszere állás- és alkalmazott-kereséshez, üzleti kapcsolatok kiépítéséhez kíván segítséget nyújtani.
YOYONET.CN: a kínai diaszpóra összekapcsolására tesz kísérletet. Jó példa a Ross Mayfield hálózatszakértő által az egyik igazán nagy jövő előtt állónak minősített hálózati formára, amely a „globális törzsek”, vagyis az azonos nyelvet beszélő, de a világban szétszóródott etnikumok kapcsolattartását szolgálhatja. Egyébként a WIW is betölt hasonló szerepet: a felhasználók jelentős része nem él Magyarországon, és ezen a hálózaton keresztül tart kapcsolatot az otthoniakkal és a máshol élő magyarokkal.

Csak meghívóval

A WIW természetesen nem az egyedüli internet alapú szociális háló, hasonló kezdeményezések az utóbbi másfél-két évben gomba módra indultak fejlődésnek világháló-szerte (néhány példáról lásd a Nagy testvérek című anyagot). A helyzet komolyságát jelzi, hogy nemrégiben a Microsoft is bemutatta saját hálózatépítő alkalmazását.


Visszatérve a WIW-re, a rendszer működési elvei nagyon egyszerűek. A hálózat új tagjait régi tagok toborozzák e-mailben küldött meghívóval; ez ugyan erősen korlátozza az új tagok számát, de egyben egyfajta garanciát, felelősségvállalást nyújt. Mindenki megkeresheti és bejelölheti ismerőseit a hálóban, akik egy gombnyomással visszaigazolják az ismeretséget. Az idők során belépett 40 ezer tag körülbelül harmada-fele „aktív”, azaz több-kevesebb rendszerességgel belép, ismerősöket keres, új embereket hív meg.


Szervezőelvek


A közösségi élet jórészt a fórumokon zajlik, ahol a legkülönbözőbb témákról lehet társalogni: a mosogatás filozófiájáról a Kulinárisban („az az elméletem, hogy a mosatlan edény egyáltalán nincs rossz hatással egy üres lakás atmoszférájára”), születőben levő versekről a Vers Mindenkinek oldalon („egy édesbús melódia járja be lelkemet”), vagy páternoszterekről a Nosztalgia rovatban („a végállomás után nincsenek semmilyen karmok és vasak”). A földrajzi fórumok: Izrael, Párizs vagy Sydney egy speciális alosztályt alkotnak; de saját fóruma van Budapest VIII. kerületének és Etyeknek is („a templom után balra el, oszt jobb oldalt van a ház, ahol a keresztmamim lakik jó pár éve”). A hálózat tagjainak töredéke szólal csak meg a fórumokon, de sokkal többen olvassák azokat, információszerzés (állás- és lakáshirdetések, programajánlatok) céljából vagy egyszerűen csak szórakozásként. Bár az erre vonatkozó kutatások még folynak, valószínűnek látszik, hogy nagyon sokan egyszerűen magáért a kapcsolatépítésért, a „részvétel” élményéért térnek rendszeresen vissza.


Üzlet lesz?


A WIW-t létrehozó csapat az elmúlt másfél évben saját zsebből fedezte az oldal fejlesztési költségeit, egy alkalommal a közösség önkéntes anyagi segítségét is kérve egy új szerver megvásárlásához. Tavaly ősszel azonban WIWNet Kft. néven cég alakult, mintegy elismeréseképpen annak a ténynek, hogy a WIW rendszer üzleti szempontból is nagy értéket képvisel. Megjelentek igényes, a WIW vonzerejét semmiben nem csökkentő kulturális reklámok, és az első, remélhetőleg majdani bevételek alapját képező szolgáltatás, a WIW-Utazás tanácsadó oldal.

Nagy kupac

Absztrakt értelemben a WIW egy nagyméretű hálót alkot, amelyben az embereket mint csomópontokat ismeretségi kapcsolatok kötik össze. Varga Dániel matematikus algoritmust dolgozott ki arra, hogy ezt a hálót grafikus formában is megjelenítse. A mintegy 40 ezer embert és a közöttük feszülő több százezer kapcsolatot természetesen nem lehet hűen ábrázolni egy kétdimenziós – vagy akár háromdimenziós – ábrán, de az eredmény mindenképpen látványos, és a hálózat szerkezetének megértése szempontjából is fontos tanulságokkal szolgál. Kirajzolódnak az ábrán kisebb tömörülések, csoportosulások; például az Index.hu szerkesztősége, vagy a matematika-fizika szakokon az utóbbi években végzett diplomások csoportja egy-egy körülhatárolható gubancot alkot. Messzebbről nézve azonban a WIW egyetlen nagy „kupac”: a sok kapcsolat sűrű gomolyaggá gyúrja össze a kis közösségeket.

A WIW-háló jól illusztrálja a szociális kapcsolatrendszerek több, régóta sejtett tulajdonságát. Például a WIW tagjai közül két embert tetszőlegesen kiválasztva, átlagosan mindössze három közvetítőt felhasználva kapcsolatot teremthetünk közöttük. Vagy egy másik példa: „a barátom barátja nekem is (gyakran) barátom”, azaz az ismeretségi kapcsolatok a véletlenszerűen vártnál sokkal több „kapcsolat-háromszöget” alkotnak. Watts és Strogatz hálózatkutatók mérföldkőnek számító 1998-as cikke óta tudjuk, hogy ennek a tényezőnek is fontos szerepe van a szociális hálók szerkezetének kialakulásában.

A kapcsolati hálókról szóló teljes összeállítást a Figyelő 2003/52 számában olvashatja el, a FigyelőNet részleteket közöl.


 

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik