A kialakult helyzetre a humánerő piac is érzékenyen reagált, jelentősen csökkentek a megrendelések. A személyzeti tanácsadó cégek között piacvezető Neumann Take It Csoport ilyen körülmények között is mintegy 10 százalékkal tudta növelni forgalmát – mondta Deák Andrea a társaság ügyvezető igazgatója. A cég életében az idén jelentős változás történt: a legnagyobb adatbázissal rendelkező fejvadász és személyzeti tanácsadó cég jött létre Magyarországon a Neumann International Vezetői Tanácsadó Kft. és a Take it egyesülésével. A cég különös figyelmet fordít az Európai Uniós csatlakozásból adódó új feladatokra. Nemzetközi adatbázisait is felhasználva tudnak állást kínálni, illetve az uniós munkaerő igényekre reagálni. Deák Andrea elmondta azt is, hogy az új cég azon kevés hasonló profilú hazai vállalat közé tartozik, amelyik nem franchise alapon működik, hanem valóban egy nagy nemzetközi csoport tagjaként. Jövőre tervezett árbevételük meghaladja a 400 millió forintot.
- 21:30 Megszűnik a NEAK, ismét Országos Egészségbiztosítási Pénztár lesz a neve, a vezetőjét is bemutatták
- 21:13 A nap legfontosabb hírei – 2026.05.21.
- 20:57 Nem tetszenek a csatakosra izzadtan kibirkózott győzelmek? Mégis az Arsenal nevetett a végén
- 20:35 Rövid időn belül két medvetámadás történt egy erdélyi településen
- 20:21 Átvilágítás: a választások előtti utolsó pillanatban kiosztott 14,59 milliárdnyi támogatásra bukkant a Tisza-kormány minisztere
- 20:15 „Végre átírhatom a névjegykártyám” – a németek világbajnok csatára megvette gyerekkori csapatát
- 19:45 Beismerte a roma önkormányzat elnöke, előre megírt szöveget olvastattak fel vele a Lázárinfón a WC-kefés botrány után
- 19:42 Magyar Péter felszólította Sulyok Tamást, hogy hozza nyilvánosságra a kegyelmi dossziét
- 19:23 Havasi Bertalan: Ha erőszakolnak, legalább kiabálni kell. Arról nem beszélve, hogy akkor nekik is fájjon
- 19:02 Véget ér az Emily Párizsban
- 18:58 Ez az oka, ha tavasszal elcsúnyul a korallberkenye
- 18:49 Halálos vírus rúgta fel a focivébére készülő válogatott programját
- 18:40 Putyin: A nukleáris fegyverek bevetése csak rendkívüli, végső intézkedés lehet
- 18:23 A laktanyákra költi a kormány a volt hadtörténeti múzeum felújítására szánt 18 milliárd forintot
- 18:08 Halálos motorosbaleset történt Tétnél
- 17:00 Kajdi Csaba Magyar Péternek: A kampánynak vége, miniszterelnök vagy, nem kell ordítani
- 07:54 Sváby András Scherer Péterről: Egyszer megmentette az életemet
- 07:40 Radnai Márk: Sulyok Tamás esélyt kapott
- 19:45 Beismerte a roma önkormányzat elnöke, előre megírt szöveget olvastattak fel vele a Lázárinfón a WC-kefés botrány után
- 17:55 „Magyar Péter kezdi belakni ezt az abszolút köztársaságot” – a Tisza orbáni technikával tenne pontot Orbán politikai pályájának végére
- 14:33 Aláírásgyűjtés indult az MCC megmentéséért
- 05:58 Meghaltak, de egyelőre túlélték: meglepő számokra bukkantunk a Fidesz-közeli hírportáloknál
- 13:58 Lannert Judit és a Tisza is cáfolta, hogy felkérték Orosz Annát oktatási államtitkárnak
- 16:22 Újabb államtitkárt mutatott be az oktatási miniszter
- 18:00 Megszólalt az MCC alapítója miután kérdésessé vált az intézmény sorsa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
